Agrárvállalkozásba kezd a vatikáni Szentszék
Agrárvállalkozásba kezd a vatikáni Szentszék

Ferenc pápa víziója alapján fenntartható mintagazdaság indult Castel Gandolfóban.

Különleges agrárkezdeményezéssel bővíti gasztronómiai és társadalmi küldetését a Vatikán: Castel Gandolfóban, a pápák hagyományos nyári rezidenciáján megnyílt a Borgo Laudato si nevű mintagazdaság, ahol a Szentszék saját bort, olívaolajat és mézet termel majd. A birtok ünnepélyes megnyitóját XIV. Leó pápa vezeti, a megnyitón Andrea Bocelli és fia, Matteo is fellép.

A birtokon termelt bor és olaj a „Laudato si”, azaz „Áldott légy” nevet viseli. Ez utalás Ferenc pápa 2015-ös enciklikájára, amely a teremtett világ védelméről szól, és amelynek címe Assisi Szent Ferenctől származik. A projekt az idén elhunyt Ferenc pápa kezdeményezése volt: célja, hogy a Vatikán olyan fenntartható mezőgazdasági mintagazdaságot hozzon létre, amely egyszerre szolgálja a természet, az emberi méltóság és a közösség érdekeit.

A gazdaság vezetője, Fabio Baggio bíboros elmondta, hogy a 20 hektáros területen már zajlik a klímaváltozásnak ellenálló szőlő- és olívafajták telepítése, valamint a méztermelés is. Az első szüretet pedig 2027-re tervezik. A bor és az olaj is a Laudato si márkanéven kerül majd forgalomba. A gazdaságban kiemelt szerepet kap a zöldenergia, a takarékos csepegtető öntözés és a hulladékcsökkentés is. A cél egy teljes mértékben környezetbarát működés megvalósítása.

A birtokon egy modern oktatási központot is létrehoztak, ahová évente 2–3 ezer diákot várnak az általános iskoláktól az egyetemekig. A központ vállalati képzéseknek is helyet ad majd, így a fenntarthatóság iránt elkötelezett vállalatok is részt vehetnek a képzéseken. A teljes, 55 hektáros birtok, amely gyönyörű parkjaival és régészeti emlékeivel Castel Gandolfo történelmi örökségének is része, nyitva áll majd a látogatók előtt. A Vatikán évi 250 ezer látogatóval számol, így a pápai bor és olaj nemcsak a boltok polcaira, hanem a Vatikán látogatói élményei közé is bekerül.

A mintagazdaság megnyitása jól tükrözi Ferenc pápa és utódja, XIV. Leó zöldmegoldások iránti elköteleződését: a vallási üzenet és az ökológiai fenntarthatóság nem elválasztható egymástól. A Borgo Laudato si egyszerre jelent példát a felelős gazdálkodásra, a társadalmi integrációra és a teremtett világ iránti tiszteletre.

(Világgazdaság / Agroinform)

Fotó: Canva

search icon