Jelentős könnyítések az energetikai otthonfelújítási programban
Jelentős könnyítések az energetikai otthonfelújítási programban

Az eddigi 6 millióról 10 millió forintra nő a családi házak energetikai korszerűsítésére igényelhető vissza nem térítendő támogatás és kamatmentes hitel maximális összege.

Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint az energetikai otthonfelújítási programban elnyerhető támogatás a családi házak külső hőszigetelésére, a nyílászárók cseréjére, a fűtési vagy a melegvíz-rendszer korszerűsítésére és ezek kombinációira fordítható. A jövőben elszámolhatóvá válnak a fő pályázati célok elérését szolgáló kiegészítő munkálatok is, például árnyékvető szerkezetek felszerelése vagy lapostetők vízszigetelése. A fejlesztésekkel változatlanul legalább 30 százalékos energiamegtakarítást kell elérni a kiinduló és a végső állapot hiteles, dokumentált összevetése szerint.

A lehívható támogatáscsomag legfeljebb 5 millió forint vissza nem térítendő forrásból és 5 millió forint kamatmentes hitelből tevődik össze. A támogatás és a hitel összegének minden esetben meg kell egyeznie. Igényelhető tehát 5 millió forintnál kevesebb vissza nem térítendő támogatás is, de ekkor a kölcsön és az önerő mértéke arányosan csökken. Saját forrásból a legnagyobb mértékű támogatás mellett is csak mintegy 526 ezer forintot kell a pályázóknak biztosítaniuk a beruházások megkezdéséhez.

A közlemény kitér arra is, hogy az eddigi 12 évről 15 évre hosszabbodik meg a kamatmentes hitel futamideje, így érezhetően csökkennek a havi törlesztőrészletek. Míg mostanáig nem regisztrált kivitelező közreműködése esetén csak a támogatás felét kaphatták meg előlegként a pályázók, a módosításokkal ez az arány egységesen 75 százalékra nő.

A programban a 2006 végéig megépült lakóingatlanok energiamegtakarítást eredményező felújításához lehet támogatást kérni. Mostanáig több mint 8300 kölcsönkérelem érkezett be összesen 46,6 milliárd forint értékben. Mintegy 4300 pályázónak pedig már ki is fizettek összesen 18,2 milliárd forintot.

A támogatott beruházások jelentősen csökkentik majd a háztartások energiafelhasználását. A nyertesek könnyebben tarthatják fogyasztásukat a sávhatár alatt, és még nagyobb mértékben részesülhetnek a rezsicsökkentés előnyeiből. Az alacsonyabb energiafelhasználás pedig erősíti Magyarország energiaszuverenitását, az ellátás biztonságát, és hozzájárul a környezet megóvásához. Egy kistelepülésen élő család akár otthona teljes esztétikai és energetikai felújítását is elvégezheti, ha a lehetőséget a vidéki otthonfelújítási programmal együtt veszi igénybe.

Az energetikai otthonfelújítási program részletes felhívásai a pályázati honlapon érhetők el a vidéki és a budapesti helyszínekre is. Kölcsönkérelmet legkésőbb 2027. március végéig lehet benyújtani személyesen a Lakossági MFB Pont Plusz fiókokban.

(Energiaügyi Minisztérium)

Fotó: Canva

search icon