Újabb rekord az elektromos autók világában
Újabb rekord az elektromos autók világában

Magyarországon a múlt hónapban 2935 klímabarát gépjármű kapott zöld rendszámot, kilenccel több, mint az eddigi csúcstartó márciusban.

Az Energiaügyi Minisztérium közösségi médiában írt bejegyzése szerint a teljes flotta darabszáma már a 96 ezret közelíti. Így minden bizonnyal még 2025-ben munkába áll a százezredik is a leginkább környezetkímélő gépkocsikból.

A tiszta és csendes járművekből az évtized elejéhez képest tizenkétszer többet szereltek fel világoszöld hatósági jelzéssel. Számuk 2023 ősze óta pedig a duplájára nőtt.

Már szeptemberben bizonyossá vált, hogy az idei a valaha volt legerősebb év lesz a zöldautó-állomány bővítésében. Az első tíz hónapban 25,5 ezer feletti volt a gyarapodás. Az egész éves adat pedig jó eséllyel 30 ezer darab fölött alakul majd.

A bejegyzés kiemeli, hogy a kereslet élénkítéséhez nagyban hozzájárul a népszerű vállalati e-autó program is. Már több mint 7 ezer cégnek ítélték meg, és több mint 5 ezernek ki is fizették az átlagosan 4,3 millió forintos támogatást.

Felhívták a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy a 40 milliárd forintra megemelt keretösszegnek köszönhetően még mindig elérhető a vállalati e-autó program a gazdasági társaságok számára.

(EM hivatalos FB oldal)

Fotó: Canva

search icon