



Tízezer vízimadár zsúfolódott össze a Balaton jegén.
A tó befagyása miatt közel tízezer vízimadár gyűlt össze a Szántód és Tihany között közlekedő komp útvonalán, ahol a menetrend szerint közlekedő hajók folyamatosan feltörik a jeget, így nyílt vízfelületet biztosítanak a vízimadarak számára. A madarak elsősorban a tihanyi oldalon koncentrálódnak, mivel ott maradt még nagyobb, összefüggő vízfelület, míg Szántód térségében a jég már kásásodik. A látvány nemcsak különleges, hanem természetvédelmi szempontból is figyelemre méltó, ami az alábbi videón megtekinthető.
A Balaton a téli időszakban egyébként is fontos telelőhelye az északról érkező vízimadaraknak. A mostani hideg azonban jelentősen átrendezte az élőhelyeket.
A madarak korábban a teljes nyílt vízfelületen elszórva voltak jelen, most viszont a befagyás miatt jóval kisebb területen tömörültek össze, ezért tűnik úgy, mintha szokatlanul nagy lenne az egyedszámuk
– mondta Pálinkás Andor, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Dél-balatoni Természetvédelmi Csoportjának amatőr madarásza.
A vízimadarak addig maradnak a térségben, amíg a komp képes közlekedni, és marad számukra nyílt vízfelület. Ha a tó teljesen befagy, többségük továbbvonul délebbre.
Fotó: Canva