



A történelminek is nevezhető pillanat a globális kibocsátások csökkenésének kezdetét is jelentheti.
A Carbon Brief klímahírekkel foglalkozó weboldal megbízásából készített kutatás megállapította, hogy a szénerőművek villamosenergia-termelése Kínában 1,6%-kal, Indiában pedig 3%-kal csökkent tavaly. A kieső termelést mindkét országban a megújuló energiaforrások fellendülése pótolta.
A két ország 2015 és 2024 között együttesen a globális szén-dioxid-kibocsátás növekedésének több mint 90%-áért felelt. Épp ezért a tanulmányban közölt adatok a kibocsátások csúcsát is jelezhetik: a szénfelhasználás tartós csökkenése a globális kibocsátás mérséklődését is elhozhatja.
A széntüzelésű energiatermelés csökkenése és a tiszta energia rekord növekedése Kínában és Indiában történelmi pillanatot jelent – áll a jelentésben.
Kína tavaly több mint 300 GW napenergia- és 100 GW szélenergia-kapacitást épített be. Összehasonlításképp hazánk teljes energiatermelési kapacitása nagyjából 17 GW volt 2025-ben, tehát az ázsiai ország csupán a tavalyi új erőműveivel több mint 23-szor akkora kapacitást hozott létre, mint a teljes magyar rendszer. Az elemzés szerint Kína ezzel új rekordot állított fel.
Az indiai megújuló erőművek is gyorsan bővültek tavaly: napenergiából 35 GW, szélenergiából 6 GW, míg vízenergiából 3,5 GW kapacitást telepítettek. A növekedés jelentős szerepet játszott India széntüzelésű energiatermelésének visszaesésében.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) korábbi becslése szerint a széntüzelésű energiatermelés 2027-ig közel rekord szinten maradhat. A mostani adatok talán azt jelentik, hogy ezt a csúcspontot már elhagytuk. (Guardian)