



Díszdoktori címet adományozott Sir Partha Dasguptának a Pázmány Péter Katolikus Egyetem.
Sir Parta Dasgupta professzor a brit kormány felkérésére 2019-ben készítette el a 2021-ben megjelent és világszerte hivatkozott „A biodiverzitás közgazdaságtana” című jelentést. A tanulmány rövidített változatát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) lefordította, és 2025 májusában szakmai konferencia keretében mutatták be, melyen Dasgupta professzor személyesen is előadott. A jelentés kulcsüzenete egyértelmű: a jólét nemcsak GDP-ben, hanem teljes vagyonban mérhető, amelybe a pénz mellett a humán és a természeti tőke is beletartozik: az emberek, az élővilág, a víz, a talaj, az ökoszisztémák.
A biodiverzitás közgazdaságtana jelentés rávilágít arra, hogy a természeti tőke pusztulása veszteségeket és kockázatokat okoz minden ágazatban. A természet nem külső tényező, erőforrás a gazdaság számára, hanem a gazdaság a bioszférába ágyazott rendszer. Ennek megértése, átértékelése nélkül instabillá válik az agrár és élelmiszerrendszer, rendszerszinten növekednek a kockázatok, és nem fenntartható a jelen gazdasági növekedési modell.
A jövőben az a gazdaság lesz versenyképes, amely a természeti erőforrásokat (a vizet, a talajt, a biodiverzitást, a beporzókat, az ökoszisztéma-szolgáltatásokat stb.) tőkeként építi be gazdasági döntéseibe. A természet romlását (pl. a fajok kihalását, az élőhelyek pusztulását, a talajdegradációt, a víz- és levegőszennyezést) nem csupán kockázati tényezőként, hanem a tőke csökkenéseként, a helyreállítási vagy regenerációs beruházásokat pedig értékteremtésként számolja el.

Dasgupta professzort a Pázmány Péter Katolikus Egyetem február 26-án kimagasló tudományos munkássága elismeréseként az egyetem díszdoktorává avatta.
Sir Partha Dasgupta Dhakában (ma Banglades) született 1942-ben, Varanasiban, Delhiben és Cambridge-ben tanult. A Cambridge-i Egyetem Frank Ramsey emeritus közgazdaságtan-professzora és a Cambridge-i St John’s College tagja, a világ egyik legtekintélyesebb közgazdásza. Évtizedek óta dolgozik, és számos kiadványt, cikket publikált az ökológiai közgazdaságtan, a környezet-gazdaságtan, a fejlődés gazdaságtana területén. Nagy Britannia, az Egyesült Államok és Európa tudományos akadémiáinak is tagja. Munkásságát számos nemzetközi díjjal és kitüntetéssel ismerték el, többek között II. Erzsébet 2002-ben lovaggá ütötte, 2023-ban pedig III. Károly király „a közgazdaságtan és a környezetvédelem terén végzett munkájáért” a Brit Birodalom Nagykeresztjével tüntette ki.

Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a PPKE-n elmondott laudációjában úgy fogalmazott, hogy a Dasgupta-jelentés bebizonyította, hogy a kicsit földhözragadtabb, könyvelői gondolkodásmód nélkülözhetetlen a Föld megóvásához. „Ha a természet közös vagyon: mindannyian a kezelői, részvényesei vagyunk. Illő, hogy nemzedékeken átívelő gondossággal bánjunk vele; hogy a légkört, a klímát, a talajt, a vizet közjónak tekintsük; hogy világosan lássuk: a biológiai sokféleségen múlik élő rendszereink megújulási képessége; hogy megértsük: biodiverzitás nélkül az emberi civilizáció fenntarthatatlan; hogy ne csak a magunk jólléte, hanem a következő generációk életminősége is számítson.”
Áder János szerint Sir Partha Dasgupta a jelen és a jövő kutatói számára példaként és példaképként szolgál. Példaként az igazság kérlelhetetlen keresésére, az alaposságból fakadó magabiztosságra és az ezzel ellentmondás nélkül együtt járó szakmai alázatra, a magas fokú tudományos érvelésre és az egyidejűleg közérthető magyarázatra.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem – Sir Partha Dasgupta mellett – díszdoktori címet adományozott Szentmártoni Mihály SJ jezsuita szerzetes, pszichológusprofesszor részére is, elismerve a pasztorálpszichológia és a lelki kísérés terén végzett kiemelkedő tudományos és szolgálati munkásságát.
Fotók: Berecz Valter
Kiemelt fotó: Canva