1,5°C helyett 1,8 az “új” határ: itt az ENSZ új jelentése

Az ENSZ legújabb jelentése alapján a 1,5°C -os küszöb átlépése elkerülhetetlen. A dokumentum nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a küszöb átlépése jóval meghaladja a biztonságosnak mondható következményeket. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a klímapolitika célja, hogy ezt a csúcshőmérsékletet és annak időtartamát minimalizáljuk, és a század végére visszatérjünk a 1,5 °C alá. Ennek azonban kétségkívül nagy ára van.

A jelenlegi helyzet fenntartása beláthatatlan következményeket eredményez

Az ENSZ jelentéséből kiderül, hogy az emberi tevékenység okozta globális felmelegedés mértéke jelenleg megközelíti az 1,4°C-ot, és évtizedenként mintegy 0,25 °C-kal növekszik. Ahhoz, hogy tartani tudjuk a 1,5°C-os célt, 2026-tól már “csak” 130 milliárd (GtCO2 – azaz gigatonna szén-dioxid) tonna szén-dioxid kerülhet a légkörbe. Mivel 2024-ben csak a fosszilis tüzelőanyagokból és az iparból származó éves kibocsátás elérte a 40 milliárd tonnát (GtCO2), ez a keret a jelenlegi ütem mellett nagyjából 3 éven belül kimerül.

A jelentés szerint a legoptimistább forgatókönyv esetén is 1,8 °C-os tetőzéssel számíthatunk, ami rávilágít arra, hogy a magas kibocsátás fenntartásával minden további 5 évnyi késlekedés körülbelül 0,1°C-ot ad hozzá a tetőzési hőmérséklethez. Mivel jár mindez?

Mit jelen a 1,5 fokos emelkedés? A 1,5°C a Föld felszínének, az óceánokat és a szárazföldet is beleértve, globális éves átlaghőmérséklet-emelkedését jelenti az ipari forradalom előtti (1850–1900 közötti) időszakhoz képest. Ennek átlépése végzetes hatással van az érzékenyebb élővilágra, a tengerszint-emelkedés miatt veszélybe kerülnek a partvidékek, és számos természeti katasztrófát, szélsőséges időjárást hoz magával.

A felmelegedés mértékétől függően a gleccserek (az Antarktisz és Grönland jégtakaróinak kivételével) 2100-ra tömegük negyedét – 40 százalékát veszíthetik el, ami a felmelegedési forgatókönyvektől függően (1,5°C, 2°C, 3°C vagy 4°C) nagyjából 9 cm, 9,9 cm, 12,5 cm vagy 15,4 cm globális tengerszint-emelkedést okozna csak a gleccserek olvadásából. A nem túllépéses állapotokhoz képest a 1,5°C feletti túllépés minden 100 éve átlagosan mintegy 40 cm további tengerszint-emelkedési emelkedést jelenthet 2300-ra.

Elpusztuló ökoszisztémák

Az ökoszisztémák esetén is elképesztő hatásokkal kell számolni. 2023 és 2025 között a trópusi korallzátonyok több mint 80%-ánál figyeltek meg tömeges fehéredést. Ráadásul az óceánok savasodása miatt a korallok újranövekedési üteme 20-40%-kal csökkenhet.

A korallok elképesztően fontosak az óceáni ökoszisztémák (és így közvetetten a szárazföldiek) szempontjából. Habár az óceánfenék töredékét borítják, a tengeri élőlények negyedének adnak otthont, bölcsődét, így a korallzátonyok a Föld egyik legfontosabb területeinek számítanak biodiverzitás szempontjából. Emellett fizikai gátként is működnek: megvédik a partvidékeket a viharoktól, az erős hullámzástól. Sőt, milliónyi embernek biztosítanak megélhetést, akár a halászatra, akár a turizmusra gondolunk. Tömeges fehéredésük azonban óriási ökológiai katasztrófa.

A korallok színét és táplálékuk nagy részét a szöveteikben élő apró, szimbióta algák biztosítják. Amikor a tengervíz túlságosan felmelegszik, a korallok védekezésképpen kilökik magukból az algákat. Ennek következtében a korall elveszíti a színét, azaz kifehéredik, és megvonja magától a fő táplálékforrását. Ez nem jelenti azt, hogy azonnal el is pusztul: ha a víz időben lehűl, az algák visszatérhetnek, és a korall felépülhet. Ha azonban a hőstressz tartós marad, a korall éhen hal, elpusztul, a helyét pedig átveszik a hínárok, ami az egész ráépülő ökoszisztéma összeomlását jelenti. Kifehéredésük tehát óriási probléma az itt élő ökoszisztéma számára.

Az élelmiszer is veszélybe kerülhet

Ha figyelmen kívül hagyjuk az alkalmazkodás lépéseit, a globális élelmiszertermelés 2050-re akár 14%-kal is visszaeshet. De számolni kell a hőstressz okozta munkaerő-kieséssel is: egy klímamodell szerint Ghánában 2050-re mintegy 8,5%-kal csökken majd a mezőgazdasági termelékenység. Srí Lankán ugyanez a mutató a forgatókönyvtől függően 6-8%-os visszaesést jelez.

A jelentés nem hagyja ki a kis szigetállamok helyzetét sem. Ezen országok a területük kis mérete és elhelyezkedése miatt különösen sebezhetőek. Ha csak ezeket a szigetállamokat nézzük, 1970 óta összesen 153 milliárd dollárnyi gazdasági kárt szenvedtek el éghajlati katasztrófák miatt, miközben az átlagos GDP-jük együttesen mindössze 13,7 milliárd dollárt tesz ki. Ilyen nehézségekkel egyedül nem tudnak szembenézni.

Hogyan kezelhető majd a túllépés?

Az ENSZ jelentése végigveszi azt is, milyen szakaszokkal kell számolnunk, ha átlépjük a 1,5°C fokot. Az első lépés az azonnali válasz (kellene legyen): gyors és mélyreható kibocsátáscsökkentésre van szükség, hogy lelassíthassuk a felmelegedést, és azonnali alkalmazkodási protokollt kell bevezetni, első körben a legsérülékenyebb országokban.

Mire tetőzik a hőmérséklet, el kell érni a globális nettó zéró kibocsátást, és kordában kell tartani a súlyos éghajlati hatásokat úgy, hogy növeljük a társadalom ellenállóképességét. Ezzel a ponttal el is értünk a globális felmelegedés kulcsszavához, az alkalmazkodáshoz. Az adaptáció elkerülhetetlen. Ahhoz pedig, hogy a tetőzés után ne emelkedjen tovább az átlaghőmérséklet, fenn kell tartani a tartósan nettó negatív kibocsátást (tehát el kell vonnunk a káros anyagokat a légkörből), amivel stabilizálható, sőt, csökkenthető lenne a hőmérséklet.

A jelentés egyértelművé teszi, hogy a felmelegedés visszafordítása nehéz és évtizedekig tartó folyamat lesz, amely a szén-dioxid-eltávolító (CDR) technológiákon is múlik majd.

A hőmérséklet mindössze 0,1°C-os csökkentéséhez hozzávetőlegesen 220 milliárd tonna halmozott nettó negatív kibocsátásra van szükség. Ez azt jelenti, hogy nem elég, hogy teljesen leállunk az üvegházhatású gázok kibocsátásával, ki is kell vonnunk a légkörből azokat, ami, ha jól csináljuk, az átlaghőmérséklet csökkenésével járhat.

Sokkal több erdőre lenne szükség

Erre az egyik legtermészetesebb módszer az erdőtelepítés, amelyre rendkívüli hangsúlyt kell fektetni: jelenleg a meglévő globális erdőtelepítések évente csupán kb. 2,2 GtCO2-t vonnak ki. Még ha a globális emisszió teljesen meg is szűnne, a jelenlegi szintű erdőtelepítés és erdőgazdálkodás fenntartása mellett több mint 100 évbe telne, hogy a hőmérséklet 0,1°C-ot csökkenjen.

A legfontosabb tehát az alkalmazkodás: a visszafordítás már-már lehetetlen, így fel kell készülnünk a megváltozott körülményekre. A kibocsátáscsökkentés és az adaptáció nem egymást követő lépések, hanem párhuzamosan kell haladniuk. Ahhoz, hogy a károkat minimalizálni tudjuk, nem elegek az apró módosítások, hanem rendszerszintű alkalmazkodásra van szükség.

Kiemelt kép: canva

Granát-Galló Tímea

A szerző további cikkei