Tavaly írt cikkünkben egy, mondhatni, örökzöld témát járunk körbe. Ez pedig nem más, mint a szezonalitás és a helyi élelmiszerek vásárlásának kérdésköre. Ma már egész évben lehet itthon epret vásárolni, azonban ha ezt szezonon kívül tesszük, abból nem sok jó származik: az import eper sosem lesz olyan, mint a hazai, hiszen az érés korai szakaszában szedik, hogy kibírja az utat. Így viszont oda az édes, finom eperíz.
Az eper azért jó szemléltetőeszköz, mert mindenki ismeri, és talán fogalmunk is van arról, milyen az igazán jó eper. Ennek ellenére sokan megvesszük az import epret, ami nem csak azért probléma, mert egy távolról ideszállított ízetlen terméket eszünk. Ez azért is visszás, mert termelése a legfőbb exportáló ország(ok)ban jelentős ökológiai problémákkal jár. Az évnek ebben az időszakában már bőven kapható a hazai eper is, keressük és válasszuk ezt! Most pedig következzen a tavalyi, de idén is aktuális szemlénk:
Kökény Attila talajmegújító gazdálkodó remek substackje ezúttal egy minden vásárlót érintő, fontos kérdéssel foglalkozik. Az epret mindannyian szeretjük, de az elmúlt évtizedekben már meg sem lepődünk, amikor szezonon kívül, esetleg egyenesen télen jön velünk szembe a plasztikdobozos gigaeper a boltokban. Aki vett már ilyet, pontosan tudja, hogy szemben a szezonális szabadföldi eperrel ennek se íze, se bűze. Amit viszont nem tudtunk, hogy milyen áron kerül a polcokra, esetleg a vásárlók asztalára.
Ahogy Kökény írja, ezekben a hetekben a szupermarketek már tele vannak spanyol eperrel. Ezeket jellemzően Andalúziában, Huelva és Sevilla tartományokban termesztik. Épp ott, ahol az ország egyik legjelentősebb természetvédelmi területe, a flamingóiról is híres Doñana Nemzeti Park található. A terület biodiverzitása különlegesen gazdag. Több mint 300-féle ritka madárfaj él itt, ráadásul a költöző madarak pihenőhelyeként Európa egyik legfontosabb vizes élőhelye. Itt él a kontinens legnagyobb túzokállománya, több tízezer madár. Hogy ez mekkora érték, azt jól mutatja, hogy létszámban ehhez legközelebb a Kárpát-medencei állomány áll, amely a kétezret is alig haladja meg. E csodálatos fajok, illetve az élőhely létét veszélyezteti az immáron több mint 10 ezer hektáron termelt eper.
Kapcsolódó bejegyzések
Meatless Monday: eper és rebarbara, a legjobb kombináció
A Meatless Monday ezúttal gyümölcsös étellel jelentkezik. Bemutatkozik az eper és legjobb barátnője, a rebarbara!
Ennek elsődleges oka, hogy az eperföldek öntözéséhez fúrt kutak elszívják a vizet a La Rocina folyó által táplált mocsaras élőhely elől. Ezen felül az epertermesztés melléktermékeként már bő tíz évvel ezelőtt is évi 4500 tonna műanyag hulladék keletkezett, az olykor tiltott növényvédő szerek használata pedig már csak hab a tortán.
A cikkből kiderül, hogy a Doñana már most is kritikus állapotban van, az illegálisan fúrt kutak miatt a régió erősen sivatagosodik. A háttérben meghúzódó fő ok nem más, mint a fogyasztói magatartás. Ha önmérsékletet gyakorolnánk, és nem télen vagy tavasz elején akarnánk epret enni – amikor a hazai eper még épp csak virágozni kezd –, akkor a Doñana kizsákmányolása is rögvest véget érne.
És ha már kizsákmányolás: Kökény szerint az andalúziai bogyósgyümölcs-termesztést – nem egyedüli spanyol mezőgazdasági ágazatként – a rabszolgatartás jellemzi. Az évi nagyjából 300 ezer tonnányi eper leszedése nem valósulhatna meg a százezres nagyságrendben érkező vendégmunkások nélkül, akik egy része Kelet-Európából, a többsége pedig Afrikából érkezik. Ezek az emberek borzasztó körülmények között élve és dolgozva napi nagyjából 7 euró fizetésért robotolnak. Amellett, hogy a fizetésük lehetne jóval magasabb is, a legkisebb hibát is kirúgással, munkamegvonással vagy fizetéslevonással „díjazzák” – írja a talajmegújító mezőgazdasággal foglalkozó Kökény.
A slusszpoén, hogy mindezzel az embert és a környezetet is kizsákmányoló munkával még csak nem is jár kifejezetten jól a termelő, hiszen kilónként 1–1,5 euróért adja tovább az epret, míg az üzletekben ennek sokszorosát fizetik a vásárlók.
És még valami: a bioeper pontosan ugyanott, pontosan ugyanolyan körülmények között terem. Az egyetlen különbség az, hogy csak biotermesztésben engedélyezett vegyszereket használnak. Ezen túl viszont a Sevilla és Huelva tartományokból származó bioeper valószínűleg minden tekintetben pontosan ugyanannyira káros, mint a nem bio. A továbbra is teljesen téves európai uniós agrártámogatások nyomán viszont a biotermelő jóval nagyobb haszonnal dolgozhat.
Ahogy a szerző felhívja rá a figyelmet, érdemes mindig a szezonális és hazai termékeket választani: csak így marad a pénz a lakóhelyeden, és így csökkentheted kártételed a világban.
