A cigánycsuk lett az idei év madara
A cigánycsuk lett az idei év madara

1979 óta fut a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) „Év madara” programja. Az egyesület célja a programmal a természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása.

Idén az internetes szavazás alapján a kis őrgébicset és a sordélyt megelőzve a cigánycsuk nyerte el a címet. A tarka, mezei verébnél kisebb énekesmadár viszonylag elterjedt, de hazánkban védettnek számít, eszmei értéke 25 ezer forint. Ebben az is közrejátszik, hogy hazai állomány az elmúlt két évtizedben a felére csökkent.

Nevüket részben onnan kapták, hogy jellegzetes csuk-csuk jelző és riasztóhanggal jeleznek társaiknak. Táplálékuk főleg apró rovarokból, pókokból, hernyókból áll, a zsákmányt a növényzet csúcsáról lerepülve többnyire a talajon fogja meg.

Bár egyes példányok áttelelhetnek, a cigánycsuk jellemzően költöző madár, a telet Mediterráneumban tölti. Az első példányok viszonylag korán, már február végén, március elején megjelennek.

A földön fészkelő madár élőhelyét az intenzív mezőgazdaság veszélyezteti, és visszaszorulásukban az is közrejátszik, hogy a növényvédő szerek miatt a táplálékául szolgáló rovarok száma is csökken.

(MME)

search icon