A home office nem várt hatása
A home office nem várt hatása

Emelkedhetnek a légszennyezettségi mutatók a brit nagyvárosokban, annak ellenére, hogy az emberek jó része otthonról dolgozik — írja a BBC.

Habár a koronavírus miatt az emberek nagy része otthonról dolgozik, ez mégsem jelenti azt, hogy a kibocsátás érdemben csökkenne. Sőt, a fűtési szezonban, a számítógépes modellek alapján, a korábbi telekhez mérten 56%-kal többet használják majd a gázkazánokat, melyek a városi nitrogén-oxid kibocsátásért leginkább felelőssé tehetők.

A nitrogén-oxidok erősen károsak az egészségre, légzőszervi megbetegedéseket képesek okozni, a szem kötőhártyájának és a légutak nyálkahártyájának gyulladását eredményezhetik.

A kibocsátás emelkedésének nem csak az az oka, hogy az otthonmaradók többet fűtenek, hanem az is, hogy sok cégnél a fizikai értelemben nélkülözhetetlen dolgozók miatt, a nagyrészt üres munkahelyeket is fűteni kell.

A munkahelyekre sokan nem járnak be, és ettől csökkenhetne a járműforgalom, de a járvány hatására, aki csak teheti, legtöbbször az autót választja, ha mennie kell valahova — még akkor is, ha korábban zömmel a közösségi közlekedést használta. Ezáltal a közlekedésből fakadó kibocsátás sem csökken.

Forrás: BBC

search icon