A hosszútávú versenyképesség feltétele lesz a körforgásos gazdaság az államtitkár szerint
A hosszútávú versenyképesség feltétele lesz a körforgásos gazdaság az államtitkár szerint

Steiner Attila az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a körforgásos gazdaság fontosságáról is beszélt szerdán, az Ökoindustria szakkiállítás online megnyitója alkalmából.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a körforgásos gazdaság sokkal több, mint pusztán hulladékhasznosítás, egy igen komplex szemléletváltást feltételez mely a minket körülvevő rendszerek jelentős részét érinti.

Steiner beszélt azokról az intézkedésekről is, melyek a körkörös gazdálkodás szellemében már végrehajtás alatt állnak. Ilyen a tavaly meghirdetett klíma- és természetvédelmi akcióterv, mely többek között rendelkezett az egyszer használatos műanyagok betiltásáról, az erdők területének növeléséről, az elektromobilitás ösztönzéséről vagy a naperőművi kapacitások bővítéséről is.

Már most jelentős sikert ért el A Tisztítsuk meg az országot! projekt, melynek keretében eddig 25 ezer tonna hulladéktól mentesült az ország, a projektet kapcsolódó mobilalkalmazásra pedig 15 ezer bejelentés érkezett. Illegális hulladéklerakók felszámolására 466 kedvezményezett 3,5 milliárd forint támogatást kapott pályázatokon, ennek első üteme pedig május végéig befejeződik.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a körforgásos gazdaság kiépítését az EU helyreállítási támogatása, valamint a következő uniós költségvetési ciklus forrásai is támogathatják. Olyan ágazatok jutnának közösségi pénzekhez, amelyek közvetlenül járulnak hozzá az erőforrások hatékony felhasználásához, a hulladékcsökkentéshez.

Steiner Attila szerint a fenntarthatósági fordulat nem kizárólag a gazdasági szereplők felelőssége, hiszen mindenki hasznosan cselekszik, aki szelektíven gyűjt hulladékot, csökkenti a pazarlást, visszafogja a fogyasztását. A kormány szerint a környezetvédelem érdekében nem beszélni, hanem tenni kell, az újraindítást pedig lehetőségnek kell tekinteni a körforgásos gazdaság kiépítésére.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(MTI)

search icon