A kiskertek művelése komoly jelentőségű értékteremtő tevékenység
A kiskertek művelése komoly jelentőségű értékteremtő tevékenység

Az Agrárminisztérium kiemelt jelentőségűnek tekinti a kertművelést, mely amellett, hogy ápolja a régi magyar tájfajtákat, hozzájárul az egészséges, kiegyensúlyozott életvitelhez, valamit teremtő közösséget alkot és fölvállalja a tudásmegosztás feladatát is.

Épp ezért az agrártárca minden eszközével segíti a Kiskert program megvalósítását, ahogy azt Feldman Zsolt a tárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta a Kiskert program 2020-2025 pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Ennek szellemében a minisztérium pénteken együttműködési megállapodást kötött a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségével, a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központtal, valamint a Herman Ottó Intézettel és a jövőben további együttműködők csatlakozását is várja.

Az eseményen a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy a kiskertek művelői saját magukon kívül másokat is elláthatnak helyben termelt áruval, és ez minden szempontból jobb, mint több száz, vagy akár több ezer kilométerről érkezett terményeket venni.

A most létrejött együttműködés értelmében többek között digitális tudástárat hoznak létre, szaktanácsadó hálózatot működtetnek, és új művelési megoldásokat népszerűsítenek majd. Ilyen például az ehető szobanövények, az otthoni fűszerkertek, gyógynövények vagy épp a télen termő zöldségek megismertetése az érdeklődőkkel.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(MTI)

search icon