A klímaváltozással új agrárnövények jelennek majd meg
A klímaváltozással új agrárnövények jelennek majd meg

Egy új amerikai kutatás szerint a melegedő klíma mellett akár már a közeljövőben olyan jelentőségre tehet szert a kaktuszfüge, mint a szójabab vagy a kukorica.

A Nevadai Egyetem kutatóinak tanulmánya rávilágít arra, hogy klímaváltozás hatására a hagyományos mezőgazdasági növények jelentős része helyett újakat kell majd keresni.

Az egyre súlyosabbá váló aszályok miatt szükséges többlet öntözővíz nem mindenhol lesz biztosítható a vízigényesebb fajták számára, míg az olyan növényeknél mint a kukorica vagy a rizs, azzal kell számolni, hogy egy bizonyos hőmérséklet felett megállnak a növekedésben.

A száraz területek még szárazabbak lesznek a klímaváltozás miatt és ennek egyre több hatását figyelhetjük majd meg olyan növényeknél, mint a kukorica vagy a szójabab.

– mondja John Cushman, a tanulmány egyik szerzője

Természetesen a melegedés hatásai nem lesznek mindenütt ennyire drasztikusak, ahol viszont igen, ott kiváló helyettesítő növény lehet például a kaktuszfüge. Nemrég beszámoltunk róla, hogy a Kiskunságon nagy mennyiségben távolították el a nálunk invazívnak számító fajt, mely azonban a megfelelő környezetben kiváló mezőgazdasági növény lehet.

A kaktuszfüge magas hőtűrése és alacsony vízfelhasználása nyomán úgy élelmiszer- és takarmánynövényként, mint bioüzemanyagok alapanyagként fontos szerephez juthat a jövőben.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(enn)

search icon