A legnagyobb szennyezésért felelős cégek milliárdokat öntenek a sportba
A legnagyobb szennyezésért felelős cégek milliárdokat öntenek a sportba

A greenwashing egy látványos, de keveset vizsgált formája a sportszponzoráció világa, melynek segítségével igyekeznek javítani imidzsükön a legnagyobb szennyezők.

A New Weather Institute jelentése 250 jelentős szén-dioxid-kibocsátó cég és a vezető sportcsapatok valamint sportesemények között köttetett reklám- és szponzorációs megállapodást vizsgált meg.

A kutatók megállapításai szerint a szennyező cégek forintba átszámolva milliárdokat fizetnek ki sportcsapatoknak azért, hogy azzal pozitív irányba alakítsák imidzsüket. Ugyanez a helyzet a sporteseményeknél is, az alábbi kép például, mely a jelentéséből származik azt mutatja, hogy a 2021-es Australian Opent egy gáztermelő, egy olajcég és egy autógyártó támogatta.

A jelenséget nem a klasszikus zöldremosás (vagy angol nevén greenwashing), mert ez a kifejezés elsősorban arra vonatkozik, hogy a szennyezők félrevezetően környezettudatosnak tüntetik fel magukat. Helyette találóbb név lehet a sportmosás.

Ebben az esetben arról van szó, hogy a súlyosan szennyező cégek a sportcsapatok és rendezvények támogatásával azt a benyomást próbálják kelteni, mintha az egészséges életmód mellett állnának, azt várják, hogy az emberek erre asszociáljanak márkáik láttán. Eközben persze súlyosan károsítják továbbra is a környezetet.

A jelentés megállapította, hogy a vizsgált 250 szerződésből 199-et autóipari cégek kötöttek, őket a légitársaságok, majd az olajipari vállalatok követték. A legtöbb szerződés és így a legnagyobb összegek a futballcsapatokhoz vándoroltak.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(hvg.hu)

search icon