A megválasztott brazil elnök ígéri, véget vetnek az erdőirtásnak
A megválasztott brazil elnök ígéri, véget vetnek az erdőirtásnak

Meleg fogadtatásban részesült az egyiptomi Sarm es-Sejkben rendezett COP27 klímacsúcson a megválasztott brazil elnök, Luíz Inácio Lula da Silva.

A dél-amerikai ország vezetője az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. ülésén mondott beszédében úgy fogalmazott, „Brazília ismét készen áll arra, hogy csatlakozzon az egészségesebb bolygó építésére irányuló erőfeszítésekhez”.

Ennek keretében, ahogy azt már választási győzelme után is ígérte, Brazília „mindent megtesz azért, hogy az erdőirtás és az élőhelyek degradációja zéró legyen”. Ahogy mondta, a bolygó számára az éghajlati biztonság nem létezhet, ha nem védjük meg az esőerdőt. Épp ezért az erdőirtás elleni küzdelem kormányának egyik fő prioritása lesz.

Ide kapcsolódik az is, hogy hamarosan minisztériumot hoznak létre az őslakosok számára. Ahogy a Greendex is írt róla a napokban, az őslakosok vannak leginkább kitéve az esőerdők pusztításának és az abból fakadó hatásoknak.

Lula beszédében bírálta a világ vezetőit, akik milliárdokat költenek háborúkra, „melyek csak pusztulást és halált eredményeznek” miközben az éghajlatváltozással kapcsolatos figyelmeztetéseket figyelmen kívül hagyják.

A megválasztott elnök két javaslatot is megfogalmazott a COP27 résztvevői felé. Egyrészt szeretne létrehozni egy szövetséget, melynek céljaként a globális élelmiszerbiztonságot és az egyenlőtlenségek csökkentését jelölte meg, másrészt szeretné elérni, hogy az Amazonas-medence országai összefogva, integrált módon vizsgálják a régió fejlesztésének valamint védelmének lehetőségeit.

Végül arról is beszélt, hogy a 2025-ös COP30-nak szeretne otthont adni Brazília, különösen az Amazonas-régió. Bízik abban, hogy ez segítene ráirányítani az emberek figyelmét a világ e részének fontosságára. (euronews)

Borítókép: twitter.com/LaertLima

search icon