A PET Kalózok naponta egy tonna műanyagtól mentesítették a Tisza-tavat
A PET Kalózok naponta egy tonna műanyagtól mentesítették a Tisza-tavat

Három nap alatt közel három tonna hulladékot gyűjtöttek az I. Tisza-tavi PET Kupa résztvevői. Mint azt a szervezők és a résztvevők kihangsúlyozták, ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen az elmúlt hetek áradásai ennél jóval több hulladékot terítettek szét a folyó hullámterében.

A PET-flotta Tiszafüredtől Kisköréig takarított, a kenuk pedig az öblítőcsatornákon keresztül a tavat tisztították. A PET Kalózok kedvét a rengeteg szúnyog, a nagy hőség és a viharok sem tudták elvenni. Miután az utolsó műanyag palackok is bálázásra kerültek, az akció, amelynek hála védett vízi és szárazföldi élővilággal rendelkező területek tisztulhattak meg, sikeresen zárult – derül ki a szervezők közleményéből.

A közel három tonna összegyűjtött hulladék kb. 80%-a a vízen pille könnyedséggel úszó műanyag palack, aminek java részét a határon túlról hozza a folyó.

A versenyt szervező Természetfilm.hu Egyesület szakemberei hat versenyt szerveztek az elmúlt években a Felső-Tiszán, azonban a mostani áradás utáni Tisza-tavi hulladékhelyzet őket is megdöbbentette:

A 25 folyamkilométeres távon evezve 100-150 méretenként bukkantak fel úszadékfával vegyes pillepalack hulladékszigetek, amiket elsősorban a part mentéről kidőlt fák fogtak fel. Az ártéri erdőkben és a nádasokkal szegélyezett területeken sem volt jobb a helyzet, szinte mindenhol összefüggő hulladékszegély található.

 

Fotó: Pet Kupa/facebook.com

A PET Kalózok mindhárom vízen töltött napon megállás nélkül gyűjtötték a palackokat, a megtelt zsákokat pedig a közösségi adománygyűjtésből épült, pillepalackokon lebegő hulladékgyűjtő hulladékhajó, az M.V. PETényi anyahajó szállította a kikötőkbe. Az összegyűjtött mennyiség több mint fele – a közreműködő NHSZ Tisza Nonprofit Kft.-nek és a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének köszönhetően – visszakerül újrahasznosításra.

A PET Kupa versenyek és akciók célja, hogy rávilágítsanak a Tiszát érő rendszeres szennyezések problémájára, és megmutassák, hogy összefogással mekkora sikerek érhetők el.

Augusztus 3-tól folytatódik a hagyományos, egyhetes hajós verseny is. A VII. Felső-tiszai PET Kupa Tivadartól Záhonyig áll rajthoz, a Természetfilm.hu Egyesület szervezésében pedig rendszeressé válnak az évközi hulladékgyűjtő akciók is, amelyekhez önkéntesek csatlakozását várják.

search icon