Akkora zaj van a tengerekben, hogy megsüketülnek a teknősök
Akkora zaj van a tengerekben, hogy megsüketülnek a teknősök

Az emberi tevékenységből származó zaj egyre erősebben telepszik a tengerekre, ez pedig komoly veszélyt jelenthet a tengeri ökoszisztémákra nézve. Olyannyira, hogy a tudósok szerint az emberi zaj legalább akkora károkat okoz a tengerekben mint a túlhalászat vagy épp az éghajlati válság.

A korábbi kutatások elsősorban a tengeri emlősök és a halak esetében vizsgálta a zajszennyezés következményeit, a tengerben élő teknősök viszont eddig csak alig-alig kerültek a kutatók látókörébe. Ezen változtat egy hamarosan megjelenő tanulmány, melynek előzetes eredményei szerint a teknősök hallása időlegesen sokat romolhat a zajszennyezés hatására.

A külső, független szakértők által még nem ellenőrzött eredmények, melyekről a Qubit számolt be, azt mutatják, hogy a vizsgált teknősök a zajok hatására 20-60 perc időtartamra szenvednek halláscsökkenést, de a kísérletben részt vevő egyes példányok akár napokon át is rosszul hallottak.

A kutatást vezető Andria Salas szerint már viszonylag alacsony, rövid ideig tartó zajszennyezés mellett is bekövetkezett a halláscsökkenés. Ez azért különösen veszélyes, hiszen ahogy jó néhány más tengeri faj, úgy a teknősök is hanghullámok útján kommunikálnak egymással, de a tájékozódásban vagy a ragadozók észlelésében is fontos szerepe van hallásuknak.

Ahogy a cikk írja, a Földön élő teknősöknek csaknem a fele veszélyeztetettnek számít, a kutatók mostani felfedezése pedig hosszabb távon segíthet a megőrzésükben. Korábbi cikkünkben kiemeltük, hogy a probléma megoldása elsősorban csak az ember szándékán áll, hiszen azok a zajforrások, melyek a problémát okozzák szinte kizárólag a hajókhoz kötődnek. Jelenleg több kutatás is folyik a hajók halkabb működését célzó megoldások fejlesztésére, de akár már azzal is nagy előrelépést lehetne elérni, ha csökkentenék a meglévő hajók motorjának fordulatszámát és így a sebességet.

search icon