Aludobozokkal segíthetik az állatmenhely munkáját a kaposváriak
Aludobozokkal segíthetik az állatmenhely munkáját a kaposváriak

Jótékonysági akciót indítottak a somogyi megyeszékhelyen, mely egyszerre szolgálja a fenntarthatóságot és segíti a Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület munkáját.

A „Minden Doboz Segít” kampány keretében a Returpack Kft. a Kaposvári Nagypiacon kihelyezett sárga alumínium doboz gyűjtő automatába várja a kiürült italosdobozokat a következő három hétben. Az összegyűlt dobozok ellenértékét helyi kereskedelmi partnerük segítségével juttatják majd el az egyesületnek, mely a városban élő kutyák gondozására fordítja majd az adományt.

A keddi megnyitón Dallos Bogi énekesnő is részt vett, aki szívügyének tekinti a környezet- és állatvédelmet. Mint mondta apró, de tudatos lépésekkel, mint például a helyes hulladékgyűjtés és -tárolás sokat tehetünk környezetünkért.

Amikor italcsomagolást választunk, érdemes figyelembe venni, hogy az újrahasznosítható fém termékek még a papírral összevetve is kevésbé környezetszennyezőek és 100 százalékban újrahasznosíthatóak.

Az esemény alkalmából a város alpolgármestere, Dér Tamás is beszédet mondott. Ebben hangsúlyozta, hogy városuk örömmel ad otthont az akciónak és minden hasonló kezdeményezésnek. Mint mondta, mindannyian felelősséggel tartozunk azért, hogy az utánunk következő generációnak is épségben megmaradjon a bolygónk

Nagyon hálásak vagyunk a Returpack Kft-nek, hogy minket választottak ehhez a nemes kezdeményezéshez. Arra biztatunk mindenkit, hogy gyűjtse a tikkasztó hőségben kiürült aludobozait és dobja be a Kaposvári Nagypiac Zöldség Gyümölcs Csarnokában felállított automatába, és tegyen egy apró, de fontos lépést a Kutyatár kis lakóiért.

– mondta Boncz Edit az egyesület elnöke.

A megnyitón az is elhangzott, hogy egyetlen alumíniumdoboz újrahasznosításával annyi energiát spórolunk meg, amennyivel egy TV-t 3 órán keresztül üzemeltethetünk. Ráadásul mindegyik alumíniumdoboz újrahasznosítható, függetlenül az alakjától vagy épp a külsejétől, így ha szeretnénk tenni a környezetünkért, ezentúl (is) fontos szelektíven gyűjtenünk.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon