Az éghajlatváltozás negatívan befolyásolja a termelékenységet is
Az éghajlatváltozás negatívan befolyásolja a termelékenységet is

Egy új tanulmány az emelkedő hőmérséklet hatását vizsgálta a dél-afrikai gazdaságra és munkavállalókra nézve. A kutatásból az derült ki, hogy az évszázad végére akár 20%-kal is csökkenhet az ország egy főre eső gazdasági teljesítménye, a tendencia pedig globális lehet.

A Climate and Development folyóiratban megjelent cikkhez a kutatók két lépésben vizsgálták a kérdést. Először a 2008-2015 között végzett vizsgálat adatait elemezték, mely a heti maximális hőmérséklet és a munkaidő kapcsolatát hasonlította össze.

Az eredmények szerint elsősorban azon munkavállalók elérhetőségét érintette a magas hőmérséklet, akik alacsonyabb képzettségűek, mint például az építőipari vagy mezőgazdasági munkavállalók. A magasabban képzett, így beltérben munkát végző dolgozókat kevésbé érintette a melegedő klíma.

Szerettük volna megérteni, hogy a hőmérséklet változások befolyásolják-e azt, hogy az emberek mennyit dolgozhatnak egy adott héten és hogy a fedett helyen dolgozóknak van-e előnyük velük szemben.

-Dr Shouro Dasgupta, a tanulmány egyik szerzője

Az adatok azt mutatták, hogy a hőmérséklet emelkedésével párhuzamosan egy pontig nő a munkaerő rendelkezésre állása, azonban egy bizonyos hőmérsékleti pont átlépése, nagyjából 26-28 Celsius fok után ez csökkenni kezd.

A kutatás második felében a gyűjtött adatok felhasználásával próbáltak prognózist felállítani a jövőre vonatkozólag. A modell azt sugallja, hogy a század végére a magasan illetve alacsonyan képzett munkaerő közti bérszakadék megszűnhet, ami még jó hír is lehetne, de ennek elsősorban az lesz az oka, hogy az alacsonyan képzett munkaerő elérhetősége rendkívül szűkös lesz a hőmérséklet-emelkedés miatt.

A gazdaság egészét tekintve a GDP akár 20%-kal is alacsonyabb lehet ebben a szcenárióban, ahhoz képest, mintha a klímaváltozás nem következett volna be. A modell persze nem teljes, és számos tényezőt nem vesz figyelembe, de ezzel együtt is fontos figyelmeztetés, mely természetesen a világ más részeire is érvényes lehet.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(cmcc.it)

search icon