Bajbajutott állatoknak segítenek Salgótarján mellett
Bajbajutott állatoknak segítenek Salgótarján mellett

Rigó-, cinege,- és harkályfajok, fehér gólyák, sőt még sündisznók és denevérek is előfordulnak azon állatok között, amelyekről már gondoskodtak a baglyaskői állatmenhelyen.

Madármentő állomás működik a Salgótarján közelében lévő Baglyaskő-vár Természetvédelmi Látogatóközpontban. A telephely 2010-ben épült meg és azóta kerülnek hozzájuk időközönként madarak és különféle állatok is.

– Mivel minden állat a természetes élőhelyén érzi jól magát, ezért arra törekszünk, hogy minél előbb visszakerüljenek oda, tehát egy idő után szabadon engedjük őket. Természetesen olykor előfordul, hogy nem lehet elengedni némely legyengült egyedet. Az elmúlt évek során egyébként több mint százféle állatfaj megfordult már nálunk, jelenleg tizenegy különböző található nálunk, de a létszám folyamatosan változik – mondta el egy ott dolgozó természetvédelmi őr.

Hozzátette, arra is van lehetőség, hogy akár telefonon keresztül tanácsot adjanak, de elsődleges céljuk, hogy helyben, élőhelyükön maradjanak az állatok, amennyiben az lehetséges.

A közelmúltban az Észak-Mátra Speciális Mentő és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai egy barna rétihéját mentettek meg, amelyet azután a madármentő állomásra vittek.

(Forrás: nool.hu Kép: pexels.com)

search icon