Ebben a spanyol városban betiltották az autókat

Ebben a spanyol városban betiltották az autókat
Ebben a spanyol városban betiltották az autókat

A 85 ezer lakosú Pontevedrából már akkor kitiltották az autókat, amikor máshol még az autómentes zónák ötlete sem merült fel. Közel 25 éve, 1999-ben eltűntek az autók, helyüket pedig a városlakók, gyalogosok, gyerekek vették át, a forgalom zaját pedig kávéskanalak csilingelése és önfeledt beszélgetések vették át.

„Úgy döntöttünk, hogy az autók helyett az emberek számára tervezzük újra a várost, és azóta is aratjuk ennek gyümölcsét” – mondja a változást hozó, azóta is regnáló polgármester, Miguel Anxo Fernández Lores. Filozófiája szerint az autó birtoklása nem jogosít fel a közterület elfoglalására. Ennek megfelelően kezdetben a középkori belvárosból tiltották ki az autókat, nagyjából 300 000 négyzetméternyi területről, majd a zónát fokozatosan növelni kezdték.

Amellett, hogy a városban megszüntették az összes közterületi, felszíni parkolót, a külvárosokban földalatti parkolókat építettek. Ahol megmaradt az autós közlekedés, onnan is eltűntek a lámpák, helyüket a barátságosabb körforgalmak vették át, a maximális sebességet pedig 30 km/h-ra korlátozták.

A videó spanyol nyelvű, de bekapcsolható az automatikus fordítás – a képek viszont önmagukban is elképesztőek.

A változások szó szerint drámaiak voltak. Azon túl, hogy a légszennyezés közel 70%-al csökkent, a belvárosi életminőség szinte kilőtt: az Európa szerte kiürülő belvárosokkal ellentétben itt néhány év alatt 15 ezer emberrel nőtt a centrum lakossága. Ehhez a gazdasági infrastruktúra is idomult, hiszen megjelentek azok az üzletek, melyek miatt korábban a külvárosi plázákba kellett autózniuk az embereknek.

A Metrominuto, vagyis a helyi sétatérkép, a metrotérképek stílusában, távolságok és a gyalogos eljutási idők feltűntetésével.
Forrás: https://metrominuto.info/

Szintén meggyőző, hogy míg 1996 és 2006 között 30 ember halt meg közlekedési balesetben a város utcáin, 2006 és 2009 között már csak három ember, azóta pedig senki. Ma a lakók a városban megtett utak háromnegyedét gyalog vagy kerékpárral teszik meg.

flickr.com / Fernando Moital
Pontevedra utcái autók nélkül – Fotó: flickr.com / Fernando Moital

Persze az sokat segített, hogy Pontevedra méretőből adódóan jól tudta adaptálni az autómentes közlekedést. Ahogy Rogelio Carballo Soler helyi építész mondja, „a város tökéletes méretű a gyalogosforgalomhoz, az egészet át lehet szelni 25 perc alatt”.

(Guardian, Politico)


Borítókép: flickr.com / Ivan PC

search icon