Egy év, hogy megváltoztassuk a világot: új izgalmas dokumentumfilm Greta Thunberggel
Egy év, hogy megváltoztassuk a világot: új izgalmas dokumentumfilm Greta Thunberggel

Greta Thunberg a főszereplője a BBC új, éghajlatváltozásról szóló Egy év, hogy megváltoztassuk a világot című dokumentumfilmjének. A tizenéves éghajlatvédelmi aktivista a forgatás során többek között Sir David Attenborough-val is találkozott, mely elmondása szerint „leírhatatlan” volt.

A Radio 1 reggeli műsorában nyilatkozva Thunberg elmondta, hogy Sir Attenborough az a fajta ember, akire mindenki felnéz.

Bármit mond, azzal alapvetően egyetértesz. Nagyon tisztelem őt. Olyan sokat tett az életében, olyan sok történetet tud megosztani. Talán az a dolog, amit a legjobban csodálok benne, hogy bár már egy bizonyos korban van, még mindig nagyon nyitottan gondolkodik, és elkezdett fekszólalni. Tényleg elkezdte többet hallatni a hangjét, mint korábban, és azt hiszem, ez igazán csodálatra méltó, és mindannyiunknak törekednünk kellene arra, hogy ilyenek legyünk.

A dokumentumfilm emellett bemutatja, hogyan vált a svéd tinédzser közismertté, miután egyszemélyes klímasztrájkjai miatt lógott az iskolából és akciója más fiatalokat is hasonló tiltakozásokra inspirált szerte a világon.

Nyomonkövethetjük, hogyan vett részt azon a New York-i klímatalálkozón 2019-ben, ahol üres szavakkal vádolta a világ vezetőit, illetve hogyan jutott el egyáltalán repülőgép helyett hajón.

A több részes sorozatot sajnos egylőre csak az Egyesült Királyságban a BBC honlapján lehet streamelni, de részleteket a youtube-on is találhatunk.


(bbc)

(fotó: Wikimedia)

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon