Egy éve nyomoznak az eddigi legsúlyosabb madármérgezés elkövetője után
Egy éve nyomoznak az eddigi legsúlyosabb madármérgezés elkövetője után

Tavaly nyáron történt minden idők legnagyobb szándékos madármérgezése hazánkban. Az ügyben még mindig gyűjtik az információkat a nyomozók.

Egy évvel minden idők legnagyobb szándékos madármérgezése után még mindig nem ismert az elkövető kiléte – hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). A szervezet emlékeztetett, tavaly nyár végéig két hónap alatt 140 mérgezett csalétek és 118 mérgezett állat teteme került elő a turai Szent András Dombi vadásztársaság működési területén.

Az MME felidézte, hogy az ügyben a toxikológiai vizsgálatok során kimutatott betiltott növényvédőszer koncentrációja sokkolta a szakembereket, az egyes csalétkekben 6000 mg/kg feletti, a madártetemekből 60 mg/kg értéket megközelítő koncentrációban találták meg a mérget, ami minden eddigi esetet sokszorosan felülmúlt.

Az MME szerint örömteli hír ugyanakkor, hogy a korábbi évekhez képest 2022 első felében határozottan kevesebb mérgezéses eset történt, míg tavalyi első félévben 18, az idei hasonló időszakban négy esetben bizonyosodott be, hogy illegális mérgezés történt.

Az egyesület reméli, hogy hamarosan sikerül felelősségre vonni az elkövetőket, ilyen ügyben Magyarországon utoljára 2016-ban volt jogerős ítélet.

(Forrás: hvg.hu Kép: pexels.com)

search icon