Egy holland város, ahol minden tetőt napelemmel tepepítenek be
Egy holland város, ahol minden tetőt napelemmel tepepítenek be

Utrechtben, a 328.000 fős hollandiai nagyvárosban, zöld növényekkel és napelemekkel telepítik be a tetőket, hogy a város kellemesebb, lakhatóbb és fenntarthatóbb legyen.

A város vezetése szeptemberben tervez elfogadni egy rendelkezést, amelynek értelmében a város belterületén minden háztetőt be kell zöldíteni.  Az önkormányzat már most is jelentős pályázati támogatást kínál a háztulajdonosoknak ehhez: pályázatonként 20 ezer euróig fedezi a költségek 50 százalékát. Az alacsonyabb háztetőket elsősorban zölddel ültetik be, a magasabbakra napelemet telepítenek – mondta Kees Diepeveen, az egyik városatya.

A projekt egyik leglátványosabb példája lesz a város vasútállomásának közelében álló toronyház, amelyből “függőleges erdőt” varázsolnak. A ház falait, erkélyeit és tetejét tízezer növénnyel borítják be: 360 fát, több mint kilencezer cserjét és virágot ültetnek el, ami annyi zöldet jelent, mint egy hektárnyi erdő.

A zöld torony, amelyben 200 lakás lesz, 2022-ben készül el. A beruházók szerint évente 5,4 tonna szén-dioxidot tud majd elnyelni, és 41 tonna oxigént termel.

(alternativenergia.hu)

search icon