Az Európai Unió csúcsszervei egymást túllicitáló klímacélokat fogalmaznak meg, miközben a korona vírus miatti leállások rámutattak a gazdasági alapvetések és a klímacélok paradox viszonyára.
Az Európai Parlament múlt heti ülésén konszenzusra jutott a klímacélokat illetően. A testület döntése értelmében 2030-ra 60%-kal kell csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, az 1990-es értékekhez képest. Ez jóval magasabb, mint az unió jelenlegi előirányzatai, melyek ugyanerre az időpontra 40%-os csökkentést tartalmaznak.
Ehhez képest Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke, ahogy azt korábban megírtuk, szeptemberi évértékelőjében 55%-os célt határozott meg:
„Tisztában vagyok vele, hogy a célok 40%-ról 55%-ra emelése egyeseknek túl sok, másoknak túl kevés. A hatásvizsgálatunk azonban egyértelműen azt mutatta, hogy gazdaságunk, iparunk képes erre.”
Látható tehát, hogy erős szándék van az EU részéről a kvóták emelésére, azonban ez tagállami szinten nem ennyire egyértelmű. Ezt az is bizonyítja, hogy a német soros elnökség alatt az Európai Tanács még nem nyilatkozott a klímacélokat illetően.
Könnyen lehet, hogy a koronavírus miatti visszaesés elbizonytalanított egyes tagállamokat, melyek így túl ambiciózusnak tarthatják a megemelt célokat. A tavaszi leállások egyrészt bebizonyították, hogy az országok igenis képesek radikálisan befolyásolni a károsanyag-kibocsátásukat, másrészről viszont ezen intézkedések hatására gazdasági visszaesés következett be, melyet most minden erővel próbálnak visszafordítani, és ebbe nem feltétlenül férnek bele a megemelt klímavédelmi vállalások.
