A Taksonyban működő Tüskevár Állatorvosi Rendelő egyik alapítójával, dr. Tóth Szabina klinikus állatorvos, egzotikusállat-gyógyász szakállatorvossal a hivatástudat fontosságán túl a felelős állattartásról, az ivartalanítás problémaköréről, az egzotikus állatok megmentéséről, alapítványi tevékenységekről és az otthoni „állatkertjéről” is beszélgettünk.
Az orvosi és az állatorvosi hivatás jelmondata is: Nil nocere, azaz Ne árts! A doktornő ezen túlmenően is különleges érzékenységgel kapcsolódik az élővilághoz. Honnan ered ez a nagyfokú empátiája az állatok iránt?
Gyermekkoromtól kezdve állatimádatban élek, ami az otthoni macskákkal kezdődött. Ennek legékesebb bizonyítéka, hogy a klasszikus „mama”, „papa” szavak helyett, az első számomra a „cica” volt. Nyolcéves lehettem, mikor az első kutyámat megkaptam, aztán érkeztek még hörcsögök és egerek is a lakásba. Az állatorvosi hivatás gondolata már egészen kiskoromban megfogalmazódott bennem, és csak tovább erősödött, amikor saját állataimat állatorvoshoz vittem. Ettől kezdve semmi sem tudott eltántorítani az álmomtól. Illetve pontosítanék, mert az, hogy a vér látványától – ami az orvosi pályán mindennapos – teljesen rosszul lettem, feladta a leckét.
Hogyan küzdötte le a félelmét?
Ezt a nehézséget sokáig nem tudtam kezelni, ezért inkább a Kertészeti Egyetemre jelentkeztem, mondván, mégsem való nekem az állatorvosi hivatás. Szerettem a növényekkel is foglalkozni, de az teljesen más életpálya, mint állatokat gyógyítani. Aztán az élet úgy hozta, hogy az egyetem klinikáján lehetőségem nyílt asszisztensnek állni. Itt újra szembe kellett néznem azzal a szorongással, amit a vér látványa okozott. Az idő segített, fokozatosan megedződtem, ami három év elteltével újra arra ösztönzött, hogy jelentkezzek az állatorvosira. 2010-ben végeztem állatorvosként, 2018-ban pedig „Egzotikus állatok gyógyászata szakállatorvos” diplomát is szereztem. A napokban visszaülök az egyetem padjába, és elkezdek egy újabb képzést, amelynek a meghirdetése pillanatában tudtam, hogy nem hagyhatom ki. Állatvédelmi szakállatorvosnak tanulok.
Említette az egzotikus állatokat. Milyen állatok sorolhatók ide?
Minden, ami nem kutya, macska, ló, vadállat vagy gazdasági haszonállat. A nyúl, a tengerimalac, a teknős, a kaméleon, a papagáj, tehát gyakorlatilag szinte az összes előbb nem említett állatfaj ide tartozik. Ez a szak még gyerekkorát élte, amikor végeztem, de ma már egyre népszerűbb. Jó példa erre, hogy manapság több nyulat hoznak a rendelőnkbe, mint macskát. Az egzotikus állatokat, mint amilyen egy tengerimalac is, nem kell napi rendszerességgel sétálni vinni, és akár hosszabb időre is egyedül lehet hagyni őket, ami a rohanó hétköznapokban sok ember számára szimpatikus. Hozzá kell tennem, a tartásuk és a betegségeik is sokkal speciálisabbak, ami viszont külön szakértelmet igényel.
Hol kezdődött az orvosi hivatása?
Orvosként a Budatétényi Állatkórházban kezdtem, ahol akkoriban még csak kutya-macska-rendelés működött. Itt lehetőséget kaptam az egzotikus állatok szakrendelésének beindításához. Pár év alatt kiterjedt praxis épült ki az egzotikus állatok számára. Ezekhez a betegeimhez még akkor is visszajártam, amikor a Belvárosi Állatorvosi Rendelő főállású orvosa lettem. Ezután adódott lehetőség Taksonyban egy saját rendelő megnyitására.
A Tüskevár Állatorvosi Rendelőt kolléganőjével, dr. Schweickhardt Eszterrel alapította 2016-ban azzal a céllal, hogy teljes körű kisállat-szakállatorvosi és hiánypótló egzotikus-szakállatorvosi ellátást biztosítsanak Taksonyban és kistérségében. Miért éppen erre a Pest megyei községre esett a választásuk?
Eszter doktornővel emberileg és szakmailag is egyformán gondolkodtunk abban a tekintetben is, hogy olyan helyszínt válasszunk, ahol előtte még nem működött magas szakmai színvonalon kutya-macska-szakrendelés, illetve egzotikus állatok számára létrehozott szakrendelés. Körbejártuk a lehetőségeket és Taksony mellett döntöttünk. A felszereltséget tekintve fontos volt számunkra, hogy magas szintű belgyógyászati diagnosztikát – a rendelőben és külső laborban elvégezhető labordiagnosztikai vizsgálatokat, röntgen- és ultrahangvizsgálatokat–, sebészeti, szülészeti ellátást, szemészeti alapellátást és bőrgyógyászatot is biztosítson a Tüskevár. Így egzotikus betegeink – mint amilyenek a rágcsálók, a hüllők, a madarak –, valamint a vadállatok gyógyulását a térségben egyedülállóan részletes kivizsgálással, ellátással és tanácsadással segíthetjük elő. A környező településekről (Alsónémediből, Bugyiról, Délegyházáról, Dunaharasztiból, Dunavarsányból, Szigethalomról, Szigetszentmiklósról), Budapestről és sokszor egészen távoli városokból is rendszeresen érkeznek hozzánk a betegek.
Orvos és betege között kialakulhat kötődés?
Azokkal az állatokkal, akik évek óta a rendelőnkbe járnak, óhatatlanul is szorosabb kapcsolat alakul ki. Többször előfordult a praxisom során, hogy egy szeretett beteg állatkát el kellett engednem. A pályám kezdetén nagyon megviseltek ezek a helyzetek. Ezekhez egy magam fajta érzékeny ember sosem tud hozzászokni. Csak az idő tanítja meg mindezt kezelni.
Nemritkán a kilátástalanság széléről mentett meg életet, és nemcsak meggyógyította, hanem be is fogadta az állatot.
Otthon ma már szinte egy állatkertnyi befogadott állatka vár, amikor hazamegyek. A legjobb példa erre Süti, a kutyusom. Teljesen vak. Egy súlyos központi idegrendszeri problémával hozták be a rendelőbe, alig életképes állapotban. Bár őt a kolléganőm, Júlia doktornő kezelte, az első perctől kezdve különleges kapcsolat alakult ki közöttünk. Gazdája nem tudta a kezelések költségeit vállalni, így az eutanázia mellett döntött. Ezt egyikünk sem fogadta el, hiszen tudtuk, hogy – ha sok időbe is telik – meggyógyítható. Miután felépült, magamhoz vettem Sütit, aki mindennap elkísér a rendelőbe is.
Az eutanáziáról mi a véleménye?
Csak akkor altatok el egy állatot, ha bizonyítottan a kezemben van egy olyan halálos betegség diagnózisa, amellyel már nem lehet minőségi életet élni, azaz gyakorlatilag kilátástalan a jószág további élete. A tapasztalat sajnos az, hogy ha egy állatka nagyon beteg, annak ellenére, hogy van esélye a túlélésre, a gazdája sok esetben nem vállalja a kezelés költségeit, inkább lemond róla. Ilyen esetben megteszünk minden tőlünk telhetőt. Nagy segítség, ha az állatvédő szervezetek vállalják a gyógyítás költségének egy részét. Egy biztos, nem engedek el egyetlen állatot sem, akinek még van reménye az életben maradásra.
Ezért is hozták létre a Tüskevár Vad- és Egzotikus Állatvédő Alapítványukat?
Igen, az alapítvány 2018-ban jött lére azzal a céllal, hogy az elárvult vad- és egzotikus állatoknak lehetőséget biztosítsunk az életben maradásra. Az alapítvány oltalmába került állatok gyógykezelését is a Tüskevár rendelőben végezzük. Azokat az egzotikus állatokat, akikről a tulajdonosok nem tudnak vagy nem akarnak gondoskodni, elhanyagolják, nem megfelelően tartják őket, vagy nem vállalják a gyógykezelésüket, lemondó nyilatkozattal az alapítványunk veszi át. A szükséges gyógykezelést követően felelős gazdit keresünk nekik, örökbefogadási szerződést kötünk. A kistestű vadállatok esetében ez mást jelent. A gyógykezelést, illetve az elárvult fiatal állatok esetében a felnevelést követően a természetbe való visszaszoktatást igyekszünk biztosítani.
Milyen állatok érkeznek az alapítványhoz?
A mentett állataink között számos faj megtalálható. Kis ragadozók közül nyestek, nyusztok, rókák, görények, borzok. Rágcsálók közül egerek, pockok, pelék. Hüllőkből a mocsári teknős; a madarak közül pedig a galambok, baglyok a leggyakoribbak. Kapcsolatban vagyunk a veszprémi Fehér Holló Vadmentő Alapítvánnyal, a Miskolc melletti Mályi Madármentő Állomással és a Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvánnyal is. Egymást is tudjuk értesíteni mentésre szoruló állatok kapcsán. Nemrégiben történt, hogy este tízkor kaptam egy üzenetet Balmazújvárosból, hogy találtak egy sérült görényt. Ő például három szervezet gördülékeny együttműködésének köszönhetően került végül hozzánk. A kis görénynek mára stabilizálódott az állapota, szépen gyógyul. Ha teljesen felépült, egy számára alkalmas helyen visszaengedjük a természetes közegébe.
A Magyar Falu Program keretében felelős állattartást elősegítő ivartalanítási program indult. A támogatás segítségével megoldódhat az ivartalanítás problémája. Szakmailag fontosnak tartja a kezdeményezést?
Igen. Segítő lehetőségnek tartom, mert az ivartalanítás elengedhetetlen a kóbor állatok számának csökkentése érdekében. Az ivartalanítási program keretében a kutyák – amellett, hogy állatorvos ivartalanítja őket szakszerűen – veszettség elleni védőoltást, valamint mikrocsipet kapnak.
Önök hogyan kapcsolódtak be a programba?
Taksony lakossága meghaladja az ötezer főt, így az önkormányzat nem tudott pályázni erre a lehetőségre. Mi elsősorban a rendelőnkben, gazdás állatokat ivartalanítunk, átlagosan hetente 4-5 kutyát, 3-4 macskát, legalább 4-5 nyulat vagy tengerimalacot. Örökbefogadáskor az alapítványunktól csak ivartalanítási kötelezettség fejében vihető el kisállat. Bízom abban, hogy a jövőben a lakosság körében is még inkább elterjed az ivartanítással kapcsolatos edukáció. Ez az egyetlen módja annak, hogy a kóbor állatok számát redukálni tudjuk. Az érzékenyítésben nagy szerep hárul ránk, állatorvosokra is, hiszen mi vagyunk az elsődleges kapcsolódási pontok a gazdákkal. Ezért is igyekszem időt szánni a személyes beszélgetésekre a rendelőben, és az előadásaim keretében is felhívni a figyelmet a felelős állattartásra és az ivartalanítás fontosságára.
Hol tart ma az állatorvosi szakma?
Fejlődő tendenciát látok ma a szakmában annak ellenére, hogy az utóbbi években teljesen átalakult az állatcsoportok fontossága. A gazdasági haszonállatok háttérbe szorultak, így ezen a területen nagy az állatorvoshiány. Ez korrekcióra szorul, hiszen az ő ellátásuk is elengedhetetlen fontosságú. Ma nem a szarvasmarha- és a sertés-, hanem a kutya-, a macska- és a nyúltartás a népszerű. Ehhez a tendenciához igazodva kerülnek ki az egyetemről is az állatorvosok. Egyébként a nemek között is megfordult az arány. Ma már jóval több a női orvos, mint a férfi. Ugyanakkor örömteli, hogy a felelős állattartás a fővároson túl, vidéken is kezd a mindennapok részévé válni. A minőségi táplálás, a rendszeres oltás és a csipek használata is egyre fontosabbá válik a gazdák szemében. Természetesen mindig van hová fejlődni, de úgy vélem, hogy az állatorvosi szakma pozitív irányba tart.
Említette az otthoni „állatkertet”. Kik várják otthon?
A legkülönlegesebb talán Masni, az őzike. Amíg távol vagyok, napközben kint van, de az éjszakát bent tölti a lakásban. Kutyák okozták a sérülését, ezért a gyógykezelése után magamhoz vettem és felneveltem. Nagyon kötődik hozzám, így visszaengedése a természetbe még a jövő nagy kérdése. Arra hajlok, hogy jövőre inkább építsünk neki egy hatalmas kifutót, ahol biztonságban élhet. Különleges lakótárs Panni, aki egy nyest. Őt tartós, maradandó sérülése miatt nem lehetett visszaengedni a természetbe. Ugyan egygazdás állat, velem teljesen kezes, nagyon jó a kapcsolatunk. Ami a jövőt illeti, a Tüskevár Állatorvosi Rendelő mellett szeretnék egy vadrezervátumot is létrehozni egy vadállatkórházzal, ahol őshonos vadállataink gyógyítását, rehabilitációját, majd a természetbe való visszaengedésüket tudnánk megoldani. Addig is, amíg ez megvalósul, végzem a mindennapi feladatomat, ami sokkal inkább élethivatás, mint munka.