Elfogadta a klímavédelmi csomag legfontosabb elemeit az EP
Elfogadta a klímavédelmi csomag legfontosabb elemeit az EP

Komoly viták után tegnap délután végül nagy többséggel szavazta meg az Európai Parlament a Fit for 55 (Irány az 55%) nevű uniós klímavédelmi csomag három fontos elemét is. Ezek között olyan megosztó intézkedések is vannak, mint a kibocsátáskereskedelmi rendszer bővítése a kereskedelmi- és magáncélú ingatlanokra valamint a közlekedésre.

Az Európai Bizottság által eredetileg beterjesztett, általunk is bemutatott klímavédelmi csomagot több helyen is jelentősen módosítani kellett, hogy az a többség számára elfogadható legyen, de ezzel együtt sem veszítette el jelentőségét. Ahogy az Európai Parlament beszámolójából kiderül, a Fit for 55 csomag részeként

• a kibocsátáskereskedelmi rendszert (ETS) kiterjesztik az épülethasználatból és a közlekedésből származó kibocsátásra is, elsőként 2024-től a cégek esetében, 2029-től pedig a magánszemélyek esetében is. A legnagyobb ellenállást ez a javaslat váltotta ki, ahogy arra számítani is lehetett.


• elfogadták a karbonvám szigorítását is, melynek eredményeképp hamarabb kezdhetik alkalmazni az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó uniós mechanizmust (CBAM). Utóbbi lényegében azt jelenti, hogy az Európai Unióban importált nagy károsanyag-kibocsátású áruk után extra importdíjat kell majd fizetni.

• valamint döntés született a Szociális Klímaalapról is, mely az energiaszegénységben élők és a közlekedési lehetőségektől megfosztottak támogatására irányul, így magában foglal például olyan intézkedéseket is, mint az épületek korszerűsítéséhez felhasználható pénzügyi támogatások vagy egyebek közt a közösségi közlekedés támogatása. Mint írják, a támogatás akár adókedvezményt, utalványt, pénzügyi hozzájárulást vagy kamatmentes hitelt is jelenthet.

A mostani intézkedések elengedhetetlenül fontosak ahhoz, hogy 2030-ra meg tudjon valósulni a tervezett 55%-os kibocsátáscsökkentési cél, mely az alapfeltétele annak, hogy a kontinens 2050-re klímasemlegessé válhasson.

search icon