Zöldnek lenni ma már nem trend, hanem stratégiai kérdés
Zöldnek lenni ma már nem trend, hanem stratégiai kérdés

A Mastercard ESG Summit 2025 célja, hogy a klímával kapcsolatos és a gazdasági bizonytalanságok közepette valódi iránytűt adjon azoknak a vállalatoknak és szakembereknek, akik nemcsak megfelelni akarnak az ESG-követelményeknek, hanem előnyt is kovácsolnának belőlük.

„Idén májusban nemcsak új lapot húzunk, hanem paklit is cserélünk. Az ESG-ről (környezet, társadalom, vállalati irányítás) szóló diskurzus végre kibújik a sablonok mögül. A Mastercard ESG Summit nem díszlet, hanem valódi tér a kérdésekre, a kételyekre és a megoldások keresésére, úgy, hogy közben nem unjuk halálra magunkat” – mondja Ritter Tamás, a konferencia főszervezője.

A 2025. május 28-án az Akvárium Klubban megrendezendő eseményen kiemelkedő hazai és nemzetközi szakértők világítanak rá az ESG gyakorlati oldalára. Az előadók között szerepel Feledy Botond, geopolitikai elemző, Ürge-Vorsatz Diána, klímakutató és IPCC-alelnök, Molnár Csaba Gábor (SZTFH), Lukács Ákos (EY), valamint Pogátsa Zoltán, Köves Alexandra és Gelencsér András.

A Summit plenáris és szekcióprogramjai során a következőkről lesz szó:

  • hogyan fordul át a szabályozás stratégiává – Molnár Csaba Gábor és Lukács Ákos vezetésével a magyar és uniós ESG-jogszabályok, jelentéstételi elvárások és minősítések kapnak gyakorlati értelmet;
  • hogyan válik a hulladékból erőforrás – új körforgásos modellek a PPWR- és EUDR-rendeletek nyomán;
  • miként lehet felelős döntéseket hozni az energiaátmenet idején – az ár, a biztonság, a fenntarthatóság dilemmái;
  • mit jelent a zöld pénzügy a valóságban – ESG-minősítések, zöld hitelek és a hatásalapú finanszírozás kérdései;
  • hogyan lehet a fenntarthatóságból versenyképes üzleti modell – felelősség és profit egyensúlyáról gyakorlati példákon keresztül.

A nap egyik csúcspontja a „Fenntarthatatlan fenntarthatóság?” című panel, ahol Pogátsa Zoltán, Köves Alexandra, Gelencsér András és Csizmadia Máté ütköztetik álláspontjaikat a zöld gazdaság illúzióiról, erőforráshatárokról és társadalmi válaszokról.

Külön figyelmet kap a társadalmi pillér, az S is. A Social szekció olyan kérdéseket vet fel, mint:

  • a jóllét és a mentális egészség szerepe a munkahelyen,
  • Kék Zónák filozófiájának beépítése a vállalati kultúrába,
  • a sokszínűség és a befogadó vezetés mint stratégiai előny,
  • a hiteles, értékalapú kommunikáció lehetőségei az ESG világában.

A konferenciát egy különleges élő rádióműsor zárja: Sajátos Pogácsa – Pogátsa Zoltán és Kántor Endre a nap tanulságait vesézi ki élőben a közönség előtt, élesen, őszintén, közérthetően.

Részletes program és jegyvásárlás az ESG Summit weboldalán érhető el.

(ESG Summit)

Fotó: Canva

search icon