Homokhátság vízpótlása a magyar vízgazdálkodás egyik legsúlyosabb kihívása. Mint lehetőség, évről évre felmerül egy Duna-Tisza-csatorna megépítése, mely rendezhetné a kialakult helyzetet, és a térség vízhiányát. Ráadásul nem csak a vízpótlás, de a vizi közlekedés szempontjából is nagy előrelépés lehetne. Hogy ez jó ötlet, és életképes megoldás lehetne-e, arra a Nem víznek való vidék csapatának új filmje próbál választ adni.
Az sorozat házigazdája, Csala Dániel, Timár Gábornak, az ELTE Geofizikai és Űrtudományi tanszék vezetőjének a segítségével deríti fel a 220 éve épült Ferenc-csatornát. A 2025 telén készült film Baján indul: e város a Bajai-csatorna kezdőpontja, amely a mai országhatárt átlépve, a vajdasági Bezdánnál csatlakozik a Ferenc-csatornához. Ez utóbbi pedig átszeli a Délvidéket, és Óbecsén csatlakozik a Tiszába.
A csatorna hosszán öt zsilip egyenlíti ki a szintkülönbségeket, ugyanis a terüelt geomorfológiai sajátosságai szükségessé teszik a bonyolult mérnöki megoldások használatát. Mindez azonban rámutat arra is, hogy mi az egyik legnagyobb akadálya a Homokhátságot ellátó csatorna tervezésének: arrafelé a Duna és a Tisza között akár 30-40 méteres szintkülönbséget kellene leküzdeni. Ez két-háromszorsa annak, amivel a Ferenc-csatorna építőinek meg kellett küzdenie.
A filmben többek közt szó esik arról is, hogy miért épült egykor a délvidéki csatorna: a napóleoni háborúk korában a gabona és a só szállításának gyors és olcsó módját jelentette. Ráadásul segített nagyobb területeket bekapcsolni az öntözésbe, valamint a mocsarak lecsapolásával új terülek feltörésébe. Ahogy a film másik megszólalója, Gaudényi Tivadar, a Szerb Tudományosa Akadémia Földrajztudományi Intézetének munkatársa rávilágít, a csatorna gondozása jelentős, és komoly munkát igényel. Eközben egykori funkcióinak jelentős részét elveszítette: a mai modern hajók számára egy ilyen csatorna már szűkös, nem használható.
Fotók: Nem víznek való vidék
