Fa mint építőanyag – Tiny-house forradalom

Fa mint építőanyag – Tiny-house forradalom
Fa mint építőanyag – Tiny-house forradalom

A fa használata az építkezésben körülbelül egyidős az emberiséggel. A második világháború után sok erdőterület eltűnt, felment a minőségi fa ára. A fával történő építkezés átmenetileg visszaszorult, de az utóbbi időben reneszánszát éli. Szeretjük körbevenni magunkat fával, praktikus, strapabíró és könnyen megmunkálható alapanyag, amely pozitív hatással van életkörülményeinkre.

A fa éptőanyag fenntarthatóság szempontjából is előkelő helyen áll. A felhasznált faanyag minden köbmétere 0,8 tonna szén-dioxid-kibocsátást spórol meg a hagyományos építőanyagokhoz képest. Ehhez hozzájárul az is, hogy a faanyag kitermelése és feldolgozása messze a legalacsonyabb emisszióval jár. Európa országaiban, így Magyarországon is évek óta úgynevezett „tartamos erdőgazdálkodás” folyik. Ez azt jelenti, hogy többet ültetnek, mint amennyit kivágnak, a termelődő fa térfogata körülbelül kétszerese a kitermeltének. Így az itthoni erdőterületek aránya évek óta növekszik.

Ráadásul a fa rendkívül rossz hővezető, ebből adódóan jó hőszigetelő. Gondoltátok volna, hogy az üveg 23-szor, a márvány 90-szer, az acél 1650-szer, az alumínium pedig 7000-szer gyorsabban vezeti a hőt, mint a fa? Tehát nem csak látványa miatt érezzük melegebbnek a fapadlót, hanem kevésbé adja át az aljzat hűvösségét, mint a vékony laminált padló, vagy a járólap. Ez a pozitív energetikai tulajdonság a falak esetében is érvényesül. Egy 10–14 cm vastagságú könnyűszerkezetes fafal ugyanazt a szigetelést nyújtja, mint egy 38 cm-es klasszikus téglafal. Így szűkösebb területen viszonylag nagy helyet takaríthatunk meg fa használatával.

fa építőanyag
A norvég Möjsa torony 74%-ban fából épült, így építése során 2800 tonnával kevesebb szén-dioxid került a légkörbe.
Fotó: thespaces.com

A faanyag statikai szempontból is előnyös, mivel a belőle készült szerkezet rugalmasabb, mint a tégla vagy a beton. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy Délkelet-Amerikában elterjedtek a fa könnyűszerkezetes épületek, mivel ott gyenge az altalaj, és megsüllyednének a nehéz kőépületek. Ezen kívül a pusztító hurrikánok után a könnyűszerkezetes házakat olcsóbban ki lehet javítani. Statikai szempontból a faszerkezetes épületek felső határát korántsem a családi házak jelentik. Jelen pillanatban a Norvégiában lévő Mjösa torony a legnagyobb faépület 14 emeletével. Azonban jelenleg Londonban ennél is nagyobb falétesítmény tervein dolgoznak, egy 300 méter magas, 80 emeletes irodaház építésének előkészületei zajlanak. Ennek megvalósítása lendületet adhatna az építőipar fenntarthatóbbá válásának.

fa építőanyag
A londoni tölgyfa torony a terv alapján átrajzolja a horizontot.
Fotó: plparchitecture.com

Tiny-house a jövő otthona

A civil életben a gyorsan telepíthető tiny-house-ok korát éljük. Mivel a Hello Wood Studio csapata nemrég szállt piacra itthon készített fakabinjával, valamint a fával való építkezés terén komoly gyakorlattal rendelkeznek, Köller Dalmának, a csapat tagjának tettem fel néhány kérdést a fával és a tiny-house-okkal kapcsolatban.

Mi is az a tiny-house?
Szó szerint apró háznak, vagy otthonnak lehetne mondani, de pontos fordítása még nincs. Méretéből adódóan könnyebben lehet telepíteni, akár természetközelibb helyekre. Jellemző rá, hogy fából készül, melytől egy igazi pici, szívmelengető, emberléptékű házikó lesz.

Mivel jobb egy fa tiny-house, mint egy téglából épült hétvégi ház?

Összehasonlítva a hasonló célt szolgáló „normál” épületekkel, a fából készült típusházaknak nagy előnyük van a fenntarthatóság, az építés kiszámíthatósága és a gyorsaság szempontjából. A fenntartási költségek szintén kedvezőbbek lehetnek, mivel a házak méretéből adódóan alacsonyabb a rezsi. Egy tiny-house vagy kabin előállításakor gyakran a gyártó végez el mindent a tervezéstől a kulcsátadásig, így a vásárló számára kevesebb utánajárással, idő- és energiabefektetéssel jár a ház telepítése. Kabinjaink a megrendeléstől számított fél éven belül szállításra készek, ezt követően – mérettől függően – néhány hetet vesz igénybe telepítésük. Ezután be is lehet költözni.

Kinek ajánljátok?

Egy tiny-house nagyon sokrétűen használható. Például Kabinka termékünket, amely egy személyre szabható és multifunkcionális kabinház, azoknak ajánljuk, akik nyaralót szeretnének a telkükre vagy vendéglakást, irodát, esetleg stúdiót az otthonuk mellé. Emellett tervezünk kifejezetten szállásként kiadható kisházakat is.

faház
tiny house
hello wood
A Kabinka abban előzi meg a versenytársait, hogy hazai alapanyagokból, magyar designerek közreműködésével készült.

Mennyi lehet egy faház élettartama? A fával kapcsolatban leggyakrabban az a hátrány fogalmazódik meg, hogy rövidebb az élettartama a téglához képest. Téglaépületek kapcsán 100–150 évről, míg fából készült házak esetében 70–90 évről lehet olvasni.

Burkolatfüggő, hogy mennyi karbantartást igényel egy faház. Természetesen bizonyos időközönként ugyanúgy felújítást igényel, mint egy téglaház. A külső burkolat jellemzően fa, rétegelt lemez vagy kompakt lemez lehet. A burkolat típusa meghatározó az élettartam szempontjából, és az is fontos, hogy a tulajdonos mennyire óvja, kezeli. Emellett változó, hogy milyen szigetelést kapnak a fából készült tiny-house-ok. A Hello Wood-kabinok esetében a szigetelés is tartós, speciális, újrahasznosított alapanyagokból készül, így vetekszik a téglaépületek szigetelésével. Ezek a tényezők mind befolyásolják egy faház élettartamát.

Hogyan érdemes karbantartani ezeket a házakat? Szükségünk lehet szakemberre? Azt olvasni, hogy a faanyag állagjavító lakkozása, kezelése igen drága. Ez igaz?

A külső burkolatot néhány évente érdemes kezelni, de ehhez nem szükséges szakember, magunk is lelakkozhatjuk az épületet, az ehhez szükséges eszközöket minden barkácsáruház kínálatában megtaláljuk. Ha később, több év múlva esetleg elemeket kell cserélni vagy újítani, érdemes szakember segítségét kérni, de ebben is számíthatnak ránk. Egyébként a Kabinkára 3 évig érvényes, teljeskörű garanciát vállalunk.

A 21. században egy ingatlan építésekor vagy felújításakor a hőszigetelés rendkívül fontos. Sok energiát és pénzt takaríthatunk meg vagy pazarolhatunk el. Mennyire megoldott a faházak hőszigetelése? Elképzelhető, hogy őszi vagy téli szezonban is kellemesen használhatom a tiny-house-omat?

A faházak esetében is megoldható, hogy jól hőszigeteltek, így minden évszakban használhatóak legyenek. A Kabinka esetében a hőszigetelést a falakat alkotó speciális, újrahasznosított szigetelőanyagok végzik, a kisház szigetelése felveszi a versenyt bármilyen családi házéval, egész évben tökéletesen lakható. A hőtechnikai adatok alapján eléri a hagyományosan épített házak besorolását.

faház
tiny house
hello wood
A fa párát tud felvenni és leadni. Így a nagy mennyiségű szabad fafelület szabályozhatja a belső klímát és a levegő minőségét.

Hogyan lehet fűteni a fa épületeket?

Elektromos panelekkel vagy hűtő–fűtő klímával is megoldható a fűtésük, ami biztosítja a faházak négyévszakos használhatóságát. A faházak alkalmasak arra is, hogy napelemet telepítsünk rájuk, amelyre ráköthetőek a fűtési berendezések, így az épület fenntartása még gazdaságosabb és környezetbarátabb lehet.

Sokszor az építési engedélynél bukik meg egy nyaraló építése, főleg akkor, amikor egy településen kívül szeretnénk építkezni. Egyszerűbb építési engedélyt kapni egy tiny-house-ra? Akár az erdőbe vagy egy legelőre is telepíttethetek ilyet?

A kabinok, kis faházak esetében még nincs egységes jogszabály. Helyszín- és telekfüggő, hogy egy tiny-house ingatlannak vagy ingóságnak minősül-e. Emellett nincs általános, minden településre vonatkozó szabályozás sem, ezért érdemes tisztában lenni a helyi építési szabályzat részleteivel, és a kabinok telepítése előtt szükséges tájékozódni az adott önkormányzatnál az építési és településképi engedélyekkel kapcsolatban is. A telek besorolásától függ, hogy üdülőként vagy lakóházként jegyzik-e be az építményt. Mindenképpen szükség van településképi bejelentésre, építési és használatbavételi engedélyre, ha állandó használatra szánjuk a kabinunkat.

Mennyire tartják értéküket az ilyen ingatlanok? Akár befektetés szempontjából is ajánlanád őket? Könnyűszerkezetes házak esetében – úgy tudom –, fennállhat az a probléma, hogy a bank számára nem számítanak megfelelő fedezetnek.

A tiny-house-ok értékállóak, hiszen hosszú évtizedekig gond nélkül lehet használni őket. Ugyanúgy igénylik az időnkénti karbantartást és felújítást, mint más épületek, de esetükben ez sem bonyolult vagy hosszadalmas. Megfelelő karbantartás mellett tényleg egy életen át élvezhető egy ilyen kis ház.

Sokan választják a Kabinkát befektetési céllal, például szálláshelyfejlesztés címén is. Ha valaki saját használatra szánja, számíthat arra, hogy hosszú évekig kereslet lesz a kis faházakra, az igények ugyanis átalakulóban vannak, és várható, hogy a jövőben még kedveltebbek lesznek az ilyen típusú nyaralók.

faház
tiny house
A skandináv országokban régóta hagyományuk van a közmű nélküli területekre telepített túristaházaknak. Európa más területein is egyre inkább hódít a „ki a természetbe” törekvés.
Fotó: Canva.com

Tudjuk, hogy a fa felveszi és leadja a párát, ez egy könnyűszerkezetes faház esetében is érvényes?

Igen. Saját kabinházunk, a Kabinka esetében a tervezés során kiemelt figyelmet kapott, hogy a háznak minél jobb hőtechnikai jellemzői legyenek. A falszerkezetben olyan rétegrendet alakítottunk ki, amely nemcsak kitűnő hőszigetelést garantál, de biztosítja a szabad levegőáramlást is a rétegek között.

A tűzvédelem is folyton felmerülő kérdés, mennyire valós félelem a tűzveszély?

Elsősorban elektromos fűtéssel szereljük fel a Kabinkákat, de nyitottak vagyunk a megrendelők egyedi elképzelései felé is, ha hangulatos, fatüzelésű kályhában gondolkodnának.

Borító: Canva.com

search icon