Felhőkarcoló faház épülhet Berlinben

Felhőkarcoló faház épülhet Berlinben
Felhőkarcoló faház épülhet Berlinben

A város Kreuzberg nevű negyedében valósulhat meg az igen merésznek számító építészeti terv. A közel 100 méter magas faépületet egy norvég tervezőiroda álmodta meg.

Az egészen pontosan 98 méter magas épület teherhordó szerkezete jelentős részben fából készülhet, azonban néhány kulcsfontosságú ponton, mint amilyen az alap vagy a liftaknák fala, betont is használnak majd.

A falakat rétegragasztott fapanelekből (CLT) építik majd meg, mely egy igen környezetbarát eljárás, hiszen megvalósítása alacsony kibocsátással jár, már csak azért is mert a rendkívül magas emisszióval rendelkező cementet és acélt ki tudja váltani.

A Wohnhochaus (WoHo) névre keresztelt épületet 29 emeletesre tervezik, és benne lakások mellett irodák és közösségi terek is helyet kaphatnak majd. A WoHo-ban az is különleges lesz, hogy csak a lakások egyharmada kerül majd magántulajdonba, a többi szövetkezeti alapon és bérlakásként kerül majd hasznosításra.

A 90 millió eurós költségvetésű épület abban is odafigyel a fenntarthatóságra, hogy elsősorban kerékpártárolók és mikromobilitási eszközök tárolói lesznek körülötte, hagyományos autóparkoló alig lesz, ezek egy része is kizárólag elektromos autóknak lesz fenntartva. Az építkezés még nem kezdődött el.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(telex)

search icon