Gyömbér: a konyhádban a helye télen-nyáron!

Gyömbér: a konyhádban a helye télen-nyáron!
Gyömbér: a konyhádban a helye télen-nyáron!

Kínában már több évezrede használják, de legkésőbb a középkorban Európában is a gasztronómia szerves részévé vált a gyömbér. A korai magyar szakácskönyvek tanúsága szerint elterjedt fűszere volt a hazai konyhának is, és érdemes is visszaépítenünk a receptjeinkbe, hiszen egyedülálló íze és illata a legtöbb étel javára válik. Ezzel együtt viszont nemcsak az egyik legősibb fűszernövény, hanem gyógyhatása is széles körben ismert és részben bizonyított, illetve afrodiziákumnak is tartják.

földből kiszedett gyömbér növény
Így néz ki a földből kiszedett gyömbérnövény.

A közönséges gyömbér

Az általunk ismert gyömbér egyébként csak egyik faja a gyömbérfélék családjának. Rokona többek között a kurkuma és a galangál. Hivatalos elnevezése közönséges gyömbér, de fűszergyömbérnek is hívják. Eredeti származási helye a trópusi éghajlatú dél-kelet-ázsiai szigetvilág, nagyjából a mai Indonézia és a környező államok. A növényt itt domesztikálták először, de aztán gyorsan elterjedt a régióban. Ma már nemcsak Ázsiában, hanem Dél-Amerikában és Nyugat-Afrikában is termesztik, de mivel a gyömbérnek nincsenek különösen extra igényei, ezzel akár otthon is megpróbálkozhatunk, ha megfelelő körülményeket tudunk számára biztosítani. Létezik egyébként magyar kistermelő is, a Farm2Fork-on keresztül az üzletekben jellemző árnál nem sokkal drágábban hazai gyömbért is vásárolhatunk.

A gyömbérről fontos tudni, hogy a földben fejlődő részét fogyasztjuk. Ezt hívják rizómának vagy gyöktörzsnek, lényegében a növény föld alatti módosult szára. Ez tartalmazza a gingerol nevű illóolajat, amitől olyan különleges a fűszer aromája. Van benne még cukor, gyanta, gyantasav, valamint keményítő is.

Télen jóleső melegséggel tölt el egy pohár gyömbértea.

Gyömbértea

A gyömbér fűszerként való alkalmazása mellett gyakran teát is készítenek belőle. Ez nem véletlen, hiszen a gyömbérnek hagyományosan gyógyhatást tulajdonítanak, hatékonyságára tudományos bizonyítékok is vannak. Sokan meghűlés idején fogyasztják, pedig más problémák kezelésére is hatásos lehet.

Gyömbérkapszula

A patikákban kapszula formájában is beszerezhető. A gyömbért a közhiedelem hatásosnak tartja tengeribetegség és hányinger ellen, így akinek ilyen problémája van, érdemes kipróbálnia. Ilyenkor 1–2 órával az utazás előtt kell bevenni, ám ez a hatás távolról sem bizonyított.

Gyömbérpor

Porított formában elsősorban a fűszerek között találkozunk vele. Elengedhetetlen összetevője például a karácsonyi mézeskalácsnak, de a legtöbb ételhez inkább eredeti formájában érdemes használni.

A gyömbér frissen és porított verzióban is beszerezhető.
A gyömbér frissen és porított verzióban is beszerezhető.

Gyógyhatás

A gyömbérnek számos gyógyhatást tulajdonítanak, amelyek részben valóban működnek is, de ez a növény sem univerzális csodaszer. Mindenre sajnos a gyömbér sem jó, épp ezért összegyűjtöttük, hogy fogyasztása mire hat, és mire nem.

A gyömbér gyógyhatása valószínűsíthető menstruációs görcsök enyhítésére az első 3–4 napon. Egyes vizsgálatok szerint az ilyenkor fogyasztott gyömbér hatékonysága akár egyes fájdalomcsillapítókéval is vetekedhet. Hasonló pozitív hatásról számolnak be ízületi gyulladás okozta fájdalom enyhítésében, a szájon át fogyasztott gyömbér némileg csökkentheti a fájdalmat. Enyhítheti a hányingert, illetve az émelygést is, de lassabban hat, mint a gyógyszerek. Nem mindenkinél hatásos.

Valószínűsíthetően hatástalan a gyömbér tengeribetegség esetén. Úgy tűnik, hogy nem akadályozza meg az ezzel kapcsolatos egészségügyi panaszokat. Az edzések okozta izomfájdalom kezelésében, illetve az izomfájdalom, valamint az izomláz megelőzésében hatása nem bizonyított. Azt is több helyen kiemelik, hogy a gyömbérkenőcsök és -olajok külsőleg történő használata nem tűnik hatásosnak.

Gyömbéres ételek és italok

A gyömbér csípős íze, erős aromája csodát tud tenni bármilyen étellel, de italként sem a tea az egyetlen, amilyen formában fogyaszthatjuk. Ahogy a bevezetőben már jeleztük, a gyömbér a régi magyar konyhának is szerves része volt, sokkal fontosabb összetevőként volt jelen, mint a ma leginkább magyaros fűszernek tartott paprika. Ezt jól mutatja, hogy az első ismert magyar nyelvű nyomtatott szakácskönyvben, az 1695-ben megjelent Szakácsmesterségnek könyvecskéje című munkában (amellyel Misztótfalusi-szakácskönyvként is találkozhatunk) több mint százszor említik a gyömbért, a paprikát egyszer sem.

Gyömbérshot

Bár gyógyhatása nem egyértelműen bizonyított, fogyasztása attól még nagyon egészséges. Télen például kifejezetten jól jönnek szervezetünknek a benne található összetevők. Ezeket ízletes natúr formában vihetjük be, ha készítünk egy gyors gyömbérshotot.

Hozzávalók:

  • 1 darab citrom,
  • 25 gramm friss gyömbér,
  • 2 evőkanál méz,
  • 1 teáskanál kurkumapor,
  • 2,5 deciliter víz.

Így készítsd el!

A citromot facsard ki (vagy fehér hártyás részétől megszabadítva tedd turmixgépbe)! A gyömbért hámozd meg, majd a többi összetevővel turmixold össze! A legjobb, ha darabosan isszuk, de ha valakinek ez probléma, le is szűrheti. Érdemes frissen fogyasztani, és mindig annyit készíteni belőle, amennyi rögtön el is fogy. Ha mégis megmarad, a hűtőben egy hétig eláll.

Gyömbérkeksz

Az adventi időszak egészséges finomságairól szóló cikkünkben már írtunk a gyömbérkekszről. Alább ezt a remek receptet közöljük újra.

Hozzávalók:

  • 240 gramm teljes kiőrlésű liszt,
  • 2 teáskanál őrölt gyömbér,
  • 1 és 1/2 teáskanál fahéj,
  • 1 teáskanál sütőpor,
  • 1/2 teáskanál szegfűszeg,
  • 1/2 teáskanál szódabikarbóna,
  • 1/2 teáskanál só,
  • 85 gramm kókuszcukor,
  • 55 gramm szobahőmérsékletű kókuszolaj,
  • 90 gramm juharszirup,
  • 60 gramm cukrozatlan almaszósz,
  • 2 evőkanál + 1 teáskanál mandulatej vagy más növényi tej,
  • 40 gramm porcukor.

Így készítsd el!

Egy nagy tálba tedd bele a lisztet, a gyömbért, a fahéjat, a sütőport, a szegfűszeget, a szódabikarbónát és a sót! Keverd össze!

Add hozzá a cukrot és az olajat! Használj elektromos habverőt a keverék felveréséhez, amíg teljesen össze nem áll! Add hozzá a szirupot, az almaszószt és a 2 evőkanál tejet, majd keverd, míg össze nem áll!

A mézeskalács különleges ízéért is részben a gyömbér felel.
A mézeskalács különleges ízéért is részben a gyömbér felel.

Öntsd a nedves hozzávalókat egy nagy tálba! Addig keverd, amíg tésztaállagú nem lesz, ha túl ragacsos, akkor adj hozzá egy kevés lisztet! Enyhén lisztezz be egy sima felületet, erre öntsd a tésztát, és gyúrd át, amíg sima nem lesz! Csomagold be a tésztát egy fóliába, tedd a hűtőbe egy éjszakára vagy legalább néhány órára!

Melegítsd elő a sütőt 175 °C-ra. Enyhén lisztezz be egy sima felületet, gyúrd át a tésztát néhányszor, majd egy sodrófa segítségével nyújtsd ki! A tészta kiszúrásához használj olyan formát, amit a legjobban szerettek! A maradék tésztával ismételd meg a műveletsort, amíg az összes tésztát el nem használod! Helyezd a sütiket egy kiolajozott tepsire, majd 14–16 perc alatt süsd meg őket!

Egy kis tálkában keverd össze a porcukrot és 1 teáskanál tejet, majd habverővel keverd össze! Öntsd csőzsákba vagy levágott sarkú zacskóba! Amikor a keksz kihűlt, tetszés szerint díszítheted cukormázzal. 

Savanyított gyömbér

Az ázsiai éttermekben és üzletekben gyakran találkozhatunk furcsa rózsaszín szeletkékkel. Ez nem más, mint a savanyított (és színezett) gyömbér, mely számos étel fontos kísérője. A szusi például elképzelhetetlen nélküle. Hagyományosan két különböző ízű falat között fogyasztják, hogy „kitisztítsa” a korábbi falat ízét a szájból. Ezt akár otthon is elkészíthetnénk, de friss, zsenge gyömbérre volna szükség hozzá, amit itthon nagyon nehéz beszerezni.

A szusi szinte kötelező kísérője a savanyított gyömbér
A szusinak szinte kötelező kísérője a savanyított gyömbér.

A gyömbér termesztése otthon

A gyömbér termesztése házilag is megoldható, de ha nem tudunk megfelelő körülményeket teremteni, akkor azért ne a saját termésre építve tervezzük a menüt. A kinti körülményeket hazánkban csak a melegebb évszakokban viseli el, sokkal jobban fekszik neki a beltéri klíma, de a legjobb persze, ha van üvegházunk vagy fóliasátrunk.

Szerencsére a magok beszerzésével nem kell vesződni, ugyanis a boltokban vásárolható gyömbér tökéletesen alkalmas a szaporításra, csak arra kell odafigyelnünk, hogy a választott darabon legyenek zöldes szemek, kitüremkedések, ugyanis a növény innen fog kihajtani. A gyömbért fel is darabolhatjuk 3–4 centis részekre, csak arra figyeljünk oda, hogy minden darabon legyen egy vagy több szemecske.

Jól látható a rizómák struktúrája, melyek a föld alatt, de vízszintesen terjednek.
Jól látható a rizómák struktúrája.

Ültetés előtt néhány napig hagyjuk a pulton, hogy a rizóma hegesedhessen, és csökkenjen a fertőzésveszély. Ezután elültethetjük jó vízelvezetésű, enyhén savas közegbe. Arra ügyeljünk, hogy lehetőleg nagy átmérőjű cserepet válasszunk, ugyanis a rizómák oldalirányban nőnek.

Az ültetvényt tartsuk fényes helyen, de a közvetlen napfényt kerüljük! Az első hajtások megjelenéséig legalább 1–2 hetet várnunk kell majd. Fontos, hogy a földet folyamatosan nedvesen tartsuk, de ne öntözzük túl. Törekedjünk arra, hogy párás legyen a levegő körülötte!

Ha mindent jól csináltunk, és növényünk szépen növekszik, akkor 3–4 hónap után el is lehet kezdeni a betakarítást. Ehhez a cserépben nevelt növényt ássuk ki teljesen, vágjuk le a nekünk tetsző darabot, a többit pedig ültessük át! Legalább 5 centiméternyi gyökérdarabot hagyjunk meg!

Érdemes megnézni az alábbi videót is, amelyben végigkísérhetjük a gyömbértermesztés lépéseit.

Vannak olyan egzotikus növények, melyeket itthon is meg tudunk termelni, a többségük azonban több ezer kilométert utazik mielőtt az asztalunkra kerülne. A növény fajtájától és a szállítási módtól is függ, de ennek a módszernek hatalmas lehet az ökológiai lábnyoma. A Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expó keretében megvalósult Your Planet kiállítás többek között erre is próbálta felhívni a figyelmet.

search icon