Kiderülhet, miért veszélyesek a napelemek a madarakra
Kiderülhet, miért veszélyesek a napelemek a madarakra

A megújuló energiaforrások közül a napelemek elterjedése egyre számottevőbb, épp ezért nagyon fontos, hogy minél kisebb legyen a napenergia környezeti hatásának minden formája. Az egyik ilyen negatív hatás az, hogy becslések szerint a naperőművek környezetében az USA-ban évenete közel 138 ezer madár pusztul el. A jelenség megértéséhez valósidejű megfigyelésre alkalmas rendszerre van szükség, melyet az Argonne Nemzeti Laboratóriumban ornitológusok és mesterséges intelligenciával (MI) foglalkozó szakemberek együttműködésében fejlesztenek ki.

A madárfigyelő MI technikai szempontból több kihívást is jelent mind hardveres, mind pedig szoftveres oldalon. Egyrészt a többféle madár felismerésére és kategorizációjára szükséges megtanítani az algortimust, másrészt a madarak mozgásának és alakváltozásának követése is fontos feladat. A másik nehézség pedig az, hogy mivel a naperőművek általában távol vannak a városi infrastruktúrától, így a valósidejű feldolgozáshoz szükséges sávszélesség kiépítése is elengedhetetlen. Emellett nagyon energiahatékony hardverre is szükség van, melyet a Boulder AI fejlesztett a járműves és gyalogos közlekedés megfigyelésére.

Jelenleg még tart a szoftver betanítása, az adatgyűjtés elindulásával azonban remélhetőleg megértik a kutatók, miért okozzák a napelemek a madarak vesztét és sikerül megmenteni őket.

(Rakéta)

search icon