Három kerületben elkezdődött Budapest szivacsvárossá alakítása

Három kerületben elkezdődött Budapest szivacsvárossá alakítása
Három kerületben elkezdődött Budapest szivacsvárossá alakítása

Városi Eső néven tavaly indult el Magyarországon az első, budapesti kerületekre szabott, esővízkezeléssel foglalkozó projekt a szivacsváros-koncepció jegyében.

Jelenleg még az előkészítő szakasz zajlik, amely a sérülékenységi vizsgálatok elkészítéséből, mérésekből, elemzésekből, és egyeztetésekből áll. Ezt követi a demonstrációs helyszínek kiválasztása, valamint a kapcsolódó engedélyeztetések lefolytatása.

Következő lépésben három kerületben indulnak különböző beruházások.

A VII. kerületben decentralizált vízvisszatartó rendszert alakítanak ki. A fő hangsúly a tetőkről lezúduló csapadék felfogásán, esővízgyűjtők elhelyezésén és az esővíz hasznosításán lesz.

Az így összegyűjtött esővizet öntözésre, a környező járdák és utak tisztítására, valamint akár WC-öblítésre használják majd fel.

A XII. kerületben föld alatti tartályokat, ciszternákat telepítenek. A kerület középső sávjában egy nagy kiterjedésű városi vízgyűjtő terület található, ami a Normafától egészen a Győri útig tart. A lezúduló csapadék megállítására és mérséklésére nem megoldás csupán a vízgyűjtő alsó részén, azaz a terület legmélyebb pontjain esőkerteket vagy föld alatti tartályt elhelyezni: a beavatkozást már a vízgyűjtő fenti részen el kell kezdeni.

Emellett mintautcát terveznek kialakítani természetalapú megoldásokkal (esőkerttel – speciális, őshonos növények beültetésével –, vízáteresztő burkolatokkal), illetve zöldtetőket alakítanak ki.

A XVIII. kerület a következő klímaadaptív megoldásokat választotta: az önkormányzat elsőként egy kavicsgyepes parkoló kialakítását tervezi a kerület egyik lakótelepi városrészén. A telepen egy választott kihasználatlan aszfaltozott területen kerülne sor a zöld parkoló kivitelezésre, ami mely jelentősen csökkentené a felszíni pangó csapadékvíz mennyiségét, és hozzájárulna a helyi biodiverzitáshoz.

Budapesten a szivacsváros újszerű szemléletének kiváló példája lesz a nemsokára megújuló Városháza park, amelyben szintén nagy hangsúlyt kap majd a fenntartható csapadékgazdálkodás.

Mi az a szivacsváros?

Az esővíz komplex, rendszerszintű kezelése egy adott területen (elemei bárhol megvalósíthatóak, de rendszerszinten költséghatékony módon csupán újonnan kialakított és épített területeken). A szivacsváros elemei: a lezúduló csapadékot hasznosító esőkertek, az ún. Stockholm Faültetési Rendszernél is alkalmazott szerkezeti talajok, vízáteresztő burkolat alatti sávok, (szükség esetén tisztított) csapadékvizet gyűjtő folyókák, zárt vagy nyílt csatornák, szikkasztósávok és kifejezetten erre a célra kialakított, időszakosan elárasztható, mélyvonalakban megtervezett, vésztározóként működő közparki zónák.

(Forrás: telex.hu Kép: pexels.com)

search icon