Hétszer forróbb a Napnál

Hétszer forróbb a Napnál
Hétszer forróbb a Napnál

Dél-koreai tudósoknak először sikerült 30 másodpercig fenntartaniuk egy 100 millió Celsius-fok feletti – a Nap magjánál közel hétszer forróbb – hőmérsékleten működő nukleáris fúziós reakciót. A mesterséges nap mérföldkő a majdnem korlátlan tiszta energia felé – írja a The Independent

Ez fontos előrelépést jelent az életképes fúziós energia megvalósításában, amely a Napban lejátszódó természetes reakciók utánzásával szinte korlátlan tiszta energiát ígér. A fúziós energiával való kísérletezés célja, hogy minél hosszabb ideig stabilan 100 millió fokon tartsák a plazmát. Az eddigi kísérletekben volt már magasabb csúcshőmérséklet, és volt hosszabb idejű stabilitás is, de az kifejezetten biztató, hogy egyre több tudományos közösség képes megismételni az eredményeket, és azok – bár lassan és apránként – de folyamatosan javulnak.

A Szöuli Nemzeti Egyetem és a Korea Institute of Fusion Energy csapata a Korea Superconducting Tokamak Advanced Research (KSTAR) reaktorral kísérletezett, és sikerült elérniük, hogy a reaktor magjában lévő plazmát az eddigieknél jobb technikával tartsák kordában.

A mesterséges nap egyike a világszerte működő olyan létesítményeknek, amelyek a technológiával kapcsolatos több évtizedes kutatás csúcspontját képezik, ami lényegében a csillagokban található atommagokat egyesíti, hogy hatalmas mennyiségű, elektromossággá alakítható energiát termeljen. Egy hasonló kínai létesítmény tavaly több mint 17 percig tudott valamivel alacsonyabb hőmérsékleten működni. A 70 millió Celsius-fokos plazma még mindig ötször forróbb volt, mint a valódi Nap.

Az eljárást a tiszta energia szent gráljaként üdvözölték, mivel nem igényel fosszilis tüzelőanyagokat, és nem hagy maga után veszélyes hulladékot, ellentétben a jelenlegi nukleáris energiatermelési módszerekkel.

Általában azt szoktuk mondani, hogy a fúziós energia egy álom-energiaforrás – szinte korlátlan, alacsony az üvegházhatású gázok kibocsátása és nincs nagy aktivitású radioaktív hulladék – de a legújabb áttörés azt jelenti, hogy a fúzió nem álom

 – mondta Yoo Suk-jae, a Korea Institute of Fusion Energy elnöke.

Az év elején a Korea Institute of Fusion Energy azt a célt tűzte ki, hogy 2022 végére 50 másodpercig 100 millió fokot meghaladó plazmahőmérsékletet érjen el, a végső cél pedig 2026-ra 300 másodperc.

Ez még nem a történet vége, tovább kell lépnünk a 300 másodpercig – 300 a minimális időkeret, hogy demonstráljuk az állandósult működést, akkor ez a plazma örökké működhet

 – mondta Yoon Si-woo, a KSTAR igazgatója.

A kutatást részletező tanulmányt A tartósan magas hőmérsékletű fúziós plazmarendszer gyors ionok által elősegített fúziós plazma címmel a Nature tudományos folyóiratban tették közzé a héten.

search icon