Hulladék labirintusban alkothatnak fiatal művészek

Hulladék labirintusban alkothatnak fiatal művészek
Hulladék labirintusban alkothatnak fiatal művészek

A Hybridart Camp nemzetközi alkotótábor célja a tudatos fogyasztás és a fenntarthatóság szellemiségének képzőművészeti eszközökkel való megjelenítése. A Veszprém-Balaton 2023 – Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával létrejövő alkotás idén is a környezettudatosság és az upcycling, azaz a továbbhasznosítás jegyében formálódik.​

A Hybridart Campről

Hybridart Camp kezdeményezés 2016-ban Pannonhalmán, a Bencés Főapátsággal együttműködésben indult útjára. Ebben az évben az alkotótáborba érkező fiatal művészek a „Circle of Life” témára, a Pannonhalmi Bencés Főapátság Vis Vitalis ásványvizének több mint 4000 műanyag PET palackjából építettek egy 4 méter magas dinoszauruszt formázó installációt, mely a hazai szereplést követően az Egyesült Arab Emirátusokban, Abu Dhabiban is kiállításra került.

Az alkotótábor később megfordult Pécsett a Zsolnay Kulturális Negyedben is, ahol egy hatalmas, lófejeket formázó installáció és különböző tengeri halakat mintázó szoborcsoport is született, majd ezek után Kecskeméten egy sakkfigurákat ábrázoló sakk-matt helyzet hívta fel a figyelmet a hulladéktermelés súlyosságára. Tavaly augusztusban pedig a Zalavári József ökodesigner koordinálásával megvalósított, majd 2021-ben folytatni tervezett Collabyrinth installáció állt a művészeti fókuszpontban. A Collabyrinth reflektál korunk egyik legsürgetőbben megoldásra váró problémájára, a hulladék kérdésére. A körbe- és bejárható installáció a fenntartható hulladékgazdálkodásra, a tudatos fogyasztásra hívja fel a figyelmet.

hybridart camp 2020
Az installáció falait 2020-ban visszagyűjtött alapanyagokból (PET, fesztiválokon hátrahagyott sátrak, alumínium dobozok, farmernadrágok, balatoni borászatokból megmaradt parafadugók) készíthették el a résztvevők.

Az idei táborról

2021 augusztusában a 10 napos alkotótábor a Káli-medencében, a festői Köveskálon valósul meg, ahova a hazai mellett a visegrádi régió és az Egyesült Arab Emirátusok művészeti egyetemeinek hallgatóit, friss diplomásait is várják. A programban való részvétel ingyenes, az utazási költséget, valamint a szállást és a napi háromszori étkezést pedig a szervező biztosítja. A program során készült installációt ősszel Balatonfüreden a Tagore sétányon, majd Veszprém főterén csodálható majd meg.

Hogyan jelentkezhetsz?

Ha még hallgatói státuszban vagy valamelyik hazai művészeti egyetemen, a következő dokumentumok elküldésével jelentkezhetsz a programra: 

1. Önéletrajz
2. Portfólió
3. Motivációs levél 

Jelentkezési anyagokat a következő címre várják:
E-mail cím: info@hybridart.hu
Tárgy: Hybridart Camp 2021

search icon