II. Erzsébet királynő titokban lobbizott azért, hogy birtokai mentesüljenek a klímatörvény alól
II. Erzsébet királynő titokban lobbizott azért, hogy birtokai mentesüljenek a klímatörvény alól

A brit királynő ügyvédei titokban győzködték a skót minisztereket, hogy a készülő klímatörvény alól mentességet élvezzenek az uralkodó kiterjedt birtokai.

A királynő Skócia egyik legnagyobb földbirtokosa és az egyetlen, akire nem vonatkozik a skót klímatörvény. Ennek nyomán nem kell elvégeznie azokat a beruházásokat, melyek megújuló energiás fűtési berendezések kiépítésére vonatkoznak.

A mentesség kiharcolásához az a kiskapu segítette hozzá az uralkodót, melynek értelmében joga van a törvényeket még elfogadásuk előtt megtekinteni. Így még időben nyomást tudott gyakorolni a döntéshozókra annak érdekében, hogy az ő érdekei mentén módosítsák a törvényt. A Guardian riportja szerint egyébként nem ez az első alkalom, hogy II. Erzsébet kihasználja az 1700-as évek óta létező kiskaput.

Az ügy igen rossz fényt vet a királyi családra, melynek több tagja is nyilvánosan kiállt a klímaválság elleni küzdelem mellett. Néhány hónapja például Terra Carta néven hozott létre mozgalmat Károly herceg, melynek keretében arra ösztönzi a vállalkozásokat, hogy fektessenek be a bolygó és az emberek egészségébe.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

Fotó – wikipedia

search icon