Japánnak atomerőművei visszakapcsolására lehet szüksége klímacéljai eléréséhez
Japánnak atomerőművei visszakapcsolására lehet szüksége klímacéljai eléréséhez

Egy évtizeddel a fukushimai reaktorbaleset után egy különösen kényelmetlen döntés meghozására lehet szüksége a japán kormánynak: az azóta a termelésből kivont atomerőműveinek visszakapcsolására, más módon ugyanis nem tűnik valószínűnek a klímacéljaik elérése.

Japán tavaly októberben jelentette be ígéretét, miszerint 2050-re széndioxid-semleges lesz. Az ennek megtervezésére létrehozott tanácsadói csoportból többen is ugyanarra a következtetésre jutottak: a kötelezettségvállalás teljesítéséhez az országnak szinte minden atomreaktorát újra kell indítania, amelyet a 2011-es fukushimai katasztrófa utáni években leállított, majd továbbiakat is kell még építenie.

Ez megkívánná a radioaktív hulladék tárolásával kapcsolatos kihívások megoldását is, és hasonlóan nehéznek tűnő problémát jelent a biztonsági aggályokkal terhelt japán nép meggyőzése is.

A nukleáris energia Japán energiamixének körülbelül 6%-át teszi ki jelenleg, szemben a fukushimai katasztrófa idejében érvényes nagyjából 30%-kal. Közvetlenül a baleset után Japán leállította mind az 54 atomreaktorában a termelést, és ezeknek az erőműveknek körülbelül egyharmadát végleg bezárták.

Az ország fennmaradó 36 reaktorából 27-nek vissza kell állnia a termelésbe 2030-ig, hogy teljesítse a párizsi klímaegyezmény szerinti kötelezettségeit – állítja Masakazu Toyoda, az új jogszabályalkotást kidolgozó kormányzati bizottság egyik tagja. Más becslések szerint ez a szám közelebb van a 30-hoz. A 2015-ben megkezdődött újraindítási intézkedések keretében csak 9 erőművet állítottak eddig vissza.

(aljazeera.com)

search icon