Jelentős zöld tervekről állapodott meg az új német kormánykoalíció

Jelentős zöld tervekről állapodott meg az új német kormánykoalíció
Jelentős zöld tervekről állapodott meg az új német kormánykoalíció

A tervek szerint évente nagyjából 15 GW új napelem-kapacitást építenének ki 2030-ig, amikorra az összes szénerőmű működését leállítanák.

Tegnap megállapodott egymással a kormánykoalíció létrehozásáról a Szociáldemokrata Párt (SPD), a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) és a Zöldek Németországban. Az decemberben felálló új kormány programjának leghangsúlyosabb eleme a klímavédelem lesz, melyben a három párt közleménye szerint az „évek óta tartó álló helyzet” helyett „új dinamikát” akarnak megvalósítani.

Ahogy a Telex írja tavaly az ország energiafelhasználásának közel 45%-át látták el megújulókból, ezt az arányt emelnék kilenc éven belül 80%-ra, és a hőellátás felét is klímasemleges forrásból látnák el 2030-ra. Ennek megvalósításához a tervek szerint az ország napelemes kapacitását az eredeti 100 GW-os cél helyett 200 GW-ra emelik az évtized végéig.

Hogy kontextusba helyezhessük ezeket a számokat, tudni kell, hogy Németország kumulált napelemes kapacitása szeptember végén valamivel több mint 56,5 GW volt. Ehhez képest a paksi atomerőmű összteljesítménye épphogy eléri a 2 GW-ot. Ebből következően a 200 GW-os cél igencsak ambiciózusnak nevezhető.

A jövőben minden alkalmas tetőfelületet napenergia-termelésre fogunk használni. Így (a napelemes rendszereknek) kötelezőknek kell lenniük az újonnan épült kereskedelmi és magánépületeken.

–áll a koalíciós megállapodásban

A koalíciós partnerek abban is megállapodtak, hogy az évtized végéig fokozatosan kivezetik a szénerőműveket.

Szerencsére úgy tűnik, hogy nem csak Németország választja ezt az utat. Egy friss kimutatás szerint az Egyesült Államokban 2021 első három negyedévében az új villamosenergia-termelő kapacitás 87,6%-át a megújulók tették ki. Ezen belül nagyjából fele–fele arányban osztozott a szél- és napenergia, míg kis mértékben a víz-, geotermikus- és biomassza-energia is bővülni tudott. (pv-magazine)

search icon