Karbonsemleges autók gyártását tervezi egy svéd-kínai gyártó
Karbonsemleges autók gyártását tervezi egy svéd-kínai gyártó

Ha csak a működésüket tekintjük, az elektromos autók valóban tisztábban működnek, mint fosszilis üzemanyaggal működő társaik, azonban ha a gyártási folyamatot nézzük, akkor legalább annyira, vagy jobban szennyezőek mint a hagyományos üzemanyaggal futó autók.

A Polestar nevű svéd-kínai vállalat felismerte ezt az ellentmondást, melynek nyomán azt tűzte ki célul, hogy 2030-ra elkészítse az első teljesen karbonsemleges elektromos autóját, a Polestart 0-t.

Fontos viszont, hogy nem a ma gyakran alkalmazott, de legalábbis kommunikált faültetéssel próbálják ellensúlyozni majd a kibocsátást, hanem megpróbálják a gyártás során teljesen kiküszöbölni a károsanyag kibocsátást. Ezt a cég a „nulla felé történő tervezésnek” nevezi.

A cég vezetője, Thomas Ingenlath szerint meg kell haladniuk azt amit ma lehetségesnek gondolnak, az újítások során pedig mindent meg kell kérdőjelezniük, amiben korábban hittek, hogy megvalósíthassák a zéró kibocsátású gyártást.

Az út természetesen hosszú lesz odáig. Egy átlagos autó 30 ezer alkatrészből áll, számos beszállító gyártja és szállítja ezeket, mire végül összeszerelik. Ezt a folyamatot kell teljesen kizöldítenie a Polestarnak. Első lépésként a gyártó hamarosan teljesen átláthatóvá teszi azt, hogy mekkora szén-dioxid kibocsátással jár mostani modelljeinek gyártása.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(thenextweb.com)

search icon