Kialakulóban a bankkártyák új, környezettudatos generációja
Kialakulóban a bankkártyák új, környezettudatos generációja

Dánia legnagyobb bankja, a Danske Bank jelenlegi bankkártyáit kivonja a forgalomból, amiket 86%-ban újrahasznosított műanyagból készült új kártyákra cserél. A tervek szerint ezeket először a gyerekeknek készült „Pocket Money”, azaz zsebpénzgyűjtő számláknál vezetik be, majd a tesztidőszakot követően a többi addig használatos kártyát (a Visa, Dankort, és Mastercard típusú kártyákat is beleértve) is lecserélik az új, környezettudatosabb eszközökre, minden ügyfélnél.

Rene Thejsen, a Danske Bank kártyás fizetésekért felelős vezetője így kommentálta a változtatást: „Tisztában vagyunk azzal, hogy a környezettudatosabb kártyáink nem fogják megoldani a világ éghajlatváltozási kihívásait, de egy kis lépést jelentenek a jó irányba.”

Nem ez az első próbálkozás a bankkártyáknak egy fenntarthatóbb mederbe terelésére, a Mastercard is indított már egy hasonló programot újrahasznosított alapanyagú és biológiailag lebomló kártyák készítésére.

A problémát pedig valóban nem lehet félvállról venni, ugyanis a bankkártyákat többnyire PVC-ből gyártják, és óriási tételekben. A Napi.hu cikkéből idézve: „Csak az Egyesült Királyságban tavaly júliusban 61,9 millió hitelkártyát és 97,3 millió betéti kártyát bocsátottak ki. Magyarországon pedig a forgalomban lévő fizetési kártyák száma a Magyar Nemzeti Bank hivatalos adatai szerint meghaladta a 10 milliót, ezen belül a mindennapi fizetésekre használt kártyák száma megközelíti a 7 milliót.”

(Napi.hu, Finextra)

search icon