Kiderült, mikor kezdett az európai ember tejet fogyasztani
Kiderült, mikor kezdett az európai ember tejet fogyasztani

Egy új angliai kutatásnak köszönhetően kiderült, hogy Európában mióta fogyasztjuk az állatok tejét.  

A kutatásból megtudható, hogy az emberiség már régen felfedezte a tejben lévő értékeket és lehetőségeket. A Bristoli Egyetem kutatócsoportja kimutatta, hogy a tejet az első közép-európai földművesek már a korai neolitikumban, mintegy 7400 évvel ezelőtt is fogyasztották. A részleteket a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) című folyóiratban ismertetik. 

A tudósok egy úttörő technikát alkalmaztak arra, hogy a Kr. e. 5400 és 5300 közötti időszakból származó kerámiaedények falában található tejzsír nyomokat datálják. 

A módszer az állati zsírmaradványokból származó zsírsavakat veszi célba, így alkalmas az új élelmiszerek őskori bevezetésének meghatározására. 

Elképesztő, hogy pontosan tudjuk datálni a tej emberi felhasználásának kezdetét a történelem előtti időkben. Az agropasztoralizmus kialakulása az új élelmiszerek, például a tej és a tejtermékek bevezetésével átalakította az őskori emberek étrendjét, ami a modern korban is folytatódott 

– ismertette a kutatás részleteit Dr. Emmanuelle Casanova, a Bristoli Egyetem munkatársa. 

Az Európa délkeleti, keleti és nyugati részéből származó telepesek voltak az öreg kontinens legkorábbi neolitikus földművelő csoportjai, akik az úgynevezett szalagagyag vonaldíszes kerámia kultúra, német rövidítése szerint, az LBK kultúrához tartoztak, és a tudósok szerint közülük néhányan tejet fogyasztottak. A kutatók 70 LBK-kultúrájú településről származó több mint 4300 kerámiaedényt elemeztek az ételmaradványok szempontjából. A vizsgált lelőhelyeknek csak 65%-a tartalmazott tejzsírnyomokat kerámiaedényekben, ami arra utal, hogy a tejfogyasztás – bár jelen volt – nem volt általános a földművesek körében. 

A tejmaradványokat tartalmazó kerámiákra összpontosítva felvázolták az LBK gazdák tejfogyasztásának kezdetét. Ezek az új dátumok, a szóban forgó településeken Kr. e. 6. évezred közepére esnek. 

Ez a kutatás nagy jelentőségű, mivel új betekintést nyújt az emberi táplálkozás gyakorlatában bekövetkezett jelentős változások időzítésébe, ahogyan azok Európa-szerte kialakultak és bizonyítékot szolgáltat arra is, hogy a tejtermékek a korai neolitikumban széles körben elterjedtek.

(Magyarmezőgazdaság)

search icon