Kilencezerrel több fafaj van, mint ahányat eddig ismertünk
Kilencezerrel több fafaj van, mint ahányat eddig ismertünk

A világ fafajainak számára vonatkozó első becslés szerint több, mint 73 000 különböző fafaj létezik – 9 ezerrel több, mint korábban gondolták.

A tudósoknak három évbe telt, mire mindet összeszámolták. Összességében 150 tudós áll a Global Forest Biodiversity Initiative nevű kezdeményezés mögött, akik azt a célt tűzték ki a jelenlegi kutatás során, hogy megállapítsák, hány fafajt ismerünk.

A tudósok szerint az ökoszisztémák megőrzéséhez kulcsfontosságú a fák fajgazdagságával és sokféleségével kapcsolatos jobb tudományos szakértelem.

A Minnesotai Egyetem kutatói kiterjedt adatbázist gyűjtöttek össze az erdei fafajokról. Ez a folyamat körülbelül 40 millió fát azonosított, amelyek 64 ezer fajhoz tartoznak. Miután az adatgyűjtés megtörtént, a kutatók mesterséges intelligenciát és szuperszámítógépet használtak, hogy összetett számításokat végezzenek, és kiderítsék: valójában 73 ezer fafaj létezik, ami 14 százalékkal több, mint korábban gondolták.

Az egykor ismeretlen fák közül körülbelül 3000 ritka, és trópusi vagy szubtrópusi területeken él.

(Forrás: 24.hu Kép: pexels.com)

search icon