Kinyitottak egy józsefvárosi utcát, hogy több terasz üzemelhessen
Kinyitottak egy józsefvárosi utcát, hogy több terasz üzemelhessen

A VIII. kerületben a nyárra egy olyan csendes, forgalomtól elzárt utcát nyitnak meg (vagy inkább zárnak el a forgalom elől), ahol bárki nyugodtan elüldögélhet a kocsizajtól és kipufogók füstjétől távolabb.

A nyitott Bacsó Béla utca nem csak egy klassz közösségépítő kezdeményezés, de nem utolsósorban a vendéglátósoknak is kedvez: akiknek eddig nem volt lehetőségük a terasz nyitására, azok is beszállhatnak az al fresco (szabadtéri, kiülős) vendéglátásba.

A kezdeményezést felkaroló Rév8 1997-ben azzal a céllal jött létre Budapest VIII. kerületében, hogy megtervezze és felügyelje a kerületben zajló rehabilitációs és városfejlesztési projekteket. Az elsők között vették át és honosították meg a komplex városrehabilitáció nyugat-európai modelljeit, fókuszában a városi szegregáció és a nélkülözés kérdésével. Projektjeiknél a társadalmi integrációra és a közösség bevonására összpontosítanak, kombinálva ezeket az infrastrukturális beavatkozásokkal.

A legújabb projektjük nyomán június 18-án tesztjelleggel megnyílt a Bacsó Béla utca Vásár utca és Bérkocsis utca közötti szakasza. Az utca megnyitása gyalogos-kerékpáros zóna kijelölését és a gépjármű forgalom előli lezárást jelent.

Az utca a tervek szerint október 3-ig várja a kikapcsolódni vágyó érdeklődőket.

A tesztidőszak tapasztalatai és a lakosság támogatása esetén a Bacsó Béla utca a jövőben is megnyílna időszakos jelleggel.

„A rövid utcaszakasz a teljes kerület számára példává válhat –a későbbiekben az a célunk, hogy a lakosok kedvet kapjanak, és az ő kezdeményezésükre minél több közterület alakuljon át, így téve élhetőbbé és biztonságosabbá Józsefváros utcáit” — így a Rév8 Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Zrt.

(Forrás: diningguide.hu Kép: pexels.com)

search icon