Kiosztották a IX. Nemzetközi Természet és Környezetvédelmi Filmfesztivál díjait
Kiosztották a IX. Nemzetközi Természet és Környezetvédelmi Filmfesztivál díjait

Május 19. és 21. között rendezték a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kezdeményezte IX. Nemzetközi Természet-és Környezetvédelmi Filmfesztivált a Gödöllői Királyi Kastélyban. A rendezvény második napján adták át a Nemzetközi Természet és Környezetvédelmi-, valamint a Kárpát-medence Természeti Értékei szekciók díjait. A fesztiválra mintegy 1.260 filmet neveztek a nagyvilágból. Ezekből az előválogatást követően 50 produkció versenyzett az elismerésekért. Az egészestés természetfilmek első helyezettje a Kaktusz Hotel (Cactus Hotel), Yann Sochaczewski alkotása lett. A Kárpát-medence Természeti Értékei szekcióban a hosszú filmek kategóriában Szendőfi Balázs Volt egyszer egy vadvízország című alkotása kapta az első helyezést. A Third Eye – amatőrfilmes – kategóriában Az emberiség tanúja (My witness is humanity), E. Kemal Mert produkciója bizonyult a legjobbnak. Számos különdíj mellett kiadták a Diákfotó pályázat díjait is.

A nemzetközi szekcióban három kategóriában hirdettek nyertest. Az ifj. Vitray Tamás operatőr, biológus, szakíró, a National Geographic magyarországi főszerkesztőjéből, a zsűri elnökéből, továbbá Szalay Péter Balázs Béla-díjas dokumentumfilm rendezőből és Takács Rita szerkesztő-rendezőből álló grémium döntése szerint az egészestés természetfilmek első helyezettje a Kaktusz Hotel (Cactus Hotel), Yann Sochaczewski alkotása lett. Filmje egy rendkívüli növény biodiverzitásban betöltött szerepét mutatja be hihetetlenül látványos képsorokkal. A rövidfilmek versenyében a Véres hagyomány – Egyetértünk, hogy nem értünk egyet (Bloody tradition- Agree to Disagree) kapott elismerést. A film rendezői, Jitse de Graaf és Martijn Kramer a Feröer szigetek tömeges delfinpusztításáról forgattak. A megrendítő mű szereplői egy helyi apa és fia, akik a hagyományőrzés e módjáról folytonos vitában állnak egymással. A rajz és animációs film kategóriában a díjnyertes a Chimborazo (Chimborazo) című film lett, amelynek rendezője Keila Cepeda. A költői alkotás főszereplője, Baltazar naponta órákat gyalogol el a veszélyes vulkánhoz, hogy onnan jégtömböket hozzon, amit a közeli városban ad el.

A Kárpát-medence Természeti Értékei szekcióban a hosszú filmek kategóriában Szendőfi Balázs fájón gyönyörű Volt egyszer egy vadvízország című alkotása kapta az első helyezést. A film a Kőrösök vidékének szabályozás utáni lecsökkent vízvilágáról értekezik csodálatos felvételekkel és objektív adatok igazságával. Ebben a szegmensben a rövidfilmek között első lett a Balatoni bebírók – inváziós fajok a tó vízrendszerében. A már tavalyi mustrán is nyertes Drexler Szilárd filmje Közép-Európa legnagyobb tavának veszélyben lévő eredeti ökoszisztémáját és az invazív fajok elleni védekezés lehetőségeit kutatja. A Third Eye elnevezésű külön kategória az amatőr alkotók versenye. Itt Az emberiség tanúja (My witness is humanity), E. Kemal Mert produkciója bizonyult a legjobbnak. A török film több égető problémát is érint: a mai ember egyre növekvő fogyasztását, az emberi jogok felrúgását, a háborúkat és a migrációt, a természet-és állatvédelemmel kapcsolatos problémákat, a környezeti katasztrófákat, mint a globális felmelegedés következményeit. A szakági zsűri elnöke Széll Antal környezetvédelmi szakember, fotós, operatőr, segítői a horgászati filmjeiről ismert Kátai Robó és a Duna Televízió tapasztalt szerkesztője, Németh Beatrix voltak.

A kategóriadíjak után kiosztották a fesztivál különdíjait is. A Kék Bolygó díjat a Rejtett világ: a vadvizek története című hazai produkció nyerte, amelyet Fehér Zoltán rendezett. A Víz-hangok különdíjat, amelyet szintén a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány ajánlott fel, Dejan Andonov, A turizmus árnyoldala című filmje kapta. A MATE adományozta a Hullámokba írva – A Száva története című filmjéért Rozle Bregar horvát rendezőnek. Az M/5 különdíját a filmfesztivál legfiatalabb alkotója, a középiskolás Kriska Ferenc kapta Jeges sodrásban című munkájáért. Az ifjú természetfilmes e mellett elnyerte Dr. Juhász Árpád elismerését is. A hódok a városban, Yaz Ellis és Jack Mifflin Bécsben forgatott filmje kapta a Gödöllői Királyi Kastély kitüntetését. Hagyományosan kiadták a Rockenbauer Pál emlékdíjat, amit az idén, a Volt egyszer egy vadvízországért már díjazott Szendőfi Balázs kapott. A NatGeo három különdíjat is átadott, amelyeket Uwe Müller és Aner Etxebarria kaptak Kopp, kopp – Egy harkály- világa és JOY című filmjeikért, valamint az EKKE Egri Gyakorló Általános Iskola-és Gimnázium mozgókép szakos hallgatói és Nyerges Adrienn szaktanár érdemelték ki A természet metamorfózisa című kollektív munkájukért. A versenyfilmek Klíma különdíját az Egy forróbb világban (In a hotter World) rendezője, Abdullah Khan kapta. A filmbéli pakisztáni sivatagi táj az emberiség legsötétebb jövőjének képeit vetíti elénk.

A Diákfotósok vetélkedésében az Általános természetfotó kategóriát Cirkos Sebestyén, a gödöllői Török Ignác Gimnázium tanulója nyerte, míg az Ember és víz szekció első helyezettje Kártyás Gergő a körmendi Kölcsey Gimnázium hallgatója kapta.

(MTI)

search icon