2024.04.09

Klíma Biennálé kezdődött Bécsben

Élő bolygónk
Greendex Szemle
Klíma Biennálé kezdődött Bécsben

Száz intézmény, szervezet és kezdeményezés részvételével pontosan száz napon át tart az első bécsi Klíma Biennálé, amely az éghajlatváltozás kérdéseit köti össze a művészettel.

Bécs Város budapesti irodájának közleménye szerint, a kezdeményezés célja, hogy felhívják a látogatók figyelmét a természeti és a társadalmi változásokra, és szembesítsék őket egy olyan jövővel, amelyet a klímaváltozás ural.

A Klíma Biennálé ideje alatt városszerte nap mint nap különböző, a klímaváltozással foglalkozó művészeti akciókkal találkozhatnak majd az érdeklődők. Kiállítás, interaktív felolvasóest, az újrahasznosításon alapuló építészeti projektek és speciális koncertek is szerepelnek a programban. A biennálén a nagy bécsi kiállítóházak – a Belvedere21 vagy a Weltmuseum -, a Wiener Festwochen, valamint az osztrák főváros független művészei éppúgy részt vesznek, mint a jövő generációjával foglalkozó szervezetek.

A fesztivál központja a nemrég felújított KunstHausWien, ahol az Into the Woods című kiállítás látható. Az erdővel mint élőhellyel foglalkozó tárlat középpontjában az emberi tevékenység – rendszerint pusztító – hatása áll az erdei ökoszisztémára. A múzeum Projektraum Garage nevű projektműhelyében upcycling foglalkozásokat tartanak majd, az „Arapolis” nevű installáció pedig azt mutatja meg, milyen jövő várhat ránk 2070-ben. A múzeum belső udvarán felállított klíma-kultúra-pavilonban különböző programok, többek között koncertek, és felolvasóestek lesznek.

A biennálé fesztiválhelyszíne az egykori Északnyugati pályaudvar területe, a  Nordwestbahnhofgelände, amely ma Bécs egyik legjelentősebb városfejlesztési területe. A lebontásra ítélt buszterminálban a Songs for the Changing Seasons szól majd, amely állati és emberi zajok keveréke és különböző filmvetítésekhez, videóinstallációkhoz szolgál majd háttérzeneként.

A területen működő „Biofabrique”-ban a bécsi műszaki egyetem hallgatói régi alapanyagokból igyekeznek új anyagokat létrehozni és olyan kérdésekkel foglalkoznak, hogy mit lehetne kezdeni a metróépítéseken kiásott földdel vagy egy pékség zsemlemorzsájával. A terület szabadtéri részén gyermekjátszótér, művészeti installációk és egy klímakantin várja a látogatókat. A Haus der Geschichte kiállítása a környezetvédelmi mozgalmak történetével foglalkozik, a Foto Arsenalban a víz, a Kunsthalle Wienben pedig a nap körül forog majd minden.

A hazánkat és a világot egyaránt érintő klímaváltozás, a Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expón is a kiemelt témák közé tartozott. A rendezvényen a tudomámyos élet számos neves képviselője vett részt, értékes előadásokat és innovatív megoldásokat prezentálva az érdeklődők számára.

(MTI)

Fotó: Canva

Greendex Szemle