Legfeljebb 30-cal lehet majd hajtani lakóövezetben az EU-ban?
Legfeljebb 30-cal lehet majd hajtani lakóövezetben az EU-ban?

A jelenleginél szigorúbb közlekedésbiztonsági intézkedésekkel, például lakóövezetben 30 kilométeres óránkénti sebességkorlátozással szüntethetők meg 2050-re a halálos közúti balesetek az Európai Unióban – többek közt ez áll abban az állásfoglalásban, amelyet az Európai Parlament (EP) képviselői fogadtak el a múlt héten.

Az állásfoglalásban a képviselők hangsúlyozták: mivel a halálos kimenetelű balesetek harminc százalékánál kulcsszerepet játszik a gyorshajtás, ezért a járművek biztonságos sebességszintje legfeljebb óránként 30 kilométer kellene, hogy legyen lakóövezetekben, és ott, ahol sok a gyalogos és a kerékpáros.

Az EP emellett minden országban zéró toleranciát vezetne be a sofőrök alkoholfogyasztásával kapcsolatban, ugyanis a halálos közlekedési balesetek negyedénél az alkohol is szerepet játszik.

Az állásfoglalás emlékeztetett, hogy minden évben mintegy 22700-an halnak meg, 120 ezren pedig súlyosan megsérülnek az Európai Unió útjain.

A közúti balesetek halálozási arányának korábbi csökkenése leállt, ami azt jelenti, hogy az uniónak nem sikerült megvalósítania azt a célját, hogy 2010 és 2020 között a felére szorítsa le a halálos közlekedési balesetek számát, ugyanis csak 36 százalékkal csökkentek.

(Forrás: index.hu Kép: pexels.com)

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon