Létezik olyan vöröshagyma, amitől nem könnyezik a szemünk?
Létezik olyan vöröshagyma, amitől nem könnyezik a szemünk?

A magyar konyhát szinte el sem lehet képzelni hagyma nélkül, a hagyma konyhai előkészítése azonban egyet jelent a könnyezéssel is. Számos kétes kimenetelű praktika ismert arra, hogy felszabaduló illóolajok ne fakasszák könnyekre a kuktákat, de igazán egyik sem működik (illetve egyről pont tudom, hogy igen: a kontaktlencse viselése megóv a könnyezéstől, legalábbis engem). Akkor mit lehet tenni?

A BASF vegyipari cég ígérete szerint hamarosan nem kell praktikák után kutakodni, és könnybe lábadt szemmel sorakozni a vágódeszka fölött: az általuk létrehozott Sunions nevű hibrid hagymafajta nem okoz könnyeket, és az Egyesült Államok után már Európában is kapható.

A jövő héttől Nagy-Britanniában kapható hagyma ára persze nem túlságosan baráti: nagyjából háromszor annyit kell érte adni, mint a legolcsóbb vöröshagymáért.

A BASF 30 év munkájával „fejlesztette ki” a hibrid hagymát. Ehhez hagyományos és kevésbé csípős fajtákat kereszteztek, míg elérték, hogy a hagyma felaprításakor felszabaduló irritáló illóolajak szintje a lehető legalacsonyabb legyen.

A Sunions másik érdekessége, hogy a legtöbb hagyományos fajtával, mely a tárolás során csípősebbé válik, ennél a hibrid fajtánál a csípősségi szint csökken, és idővel inkább édeskésebbé válik.

Talán ezzel együtt is érdemesebb a makói hagymát választani, ha másért nem is, a rövid ellátási láncért mindenképp, de ha hozzánk is eljut, egy esélyt a Sunions is megérdemel. (Qubit)

search icon