Magyar expedíció indul a kék vércsék afrikai fővárosába
Magyar expedíció indul a kék vércsék afrikai fővárosába

Március 16-án indul afrikai útjára négy magyar kutató, hogy Angolában a világ legnépesebb ragadozómadár gyülekezőhelyén műholdas jeladókkal szereljenek fel 50 kék vércsét.  

A kalandregénybe illő vállalkozást a National Geographic Magazin fotósa és természetfilmesek kísérik. Dr. Palatitz Péter a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület projektvezetője így nyilatkozott az útról:  

Négy fős magyar kutatócsoporttal indulunk Angolába, hogy a National Geographic megbízásából fotóriportban mutassuk be, amint tavaszi vonulása előtt közel egymillió kék vércse éjszakázik együtt. A világ legnagyobb ragadozómadár telelőhelyét 2019-ben fedeztük fel az évtizedekig polgárháború sújtotta afrikai országban úgy, hogy Magyarországon műholdas jeladóval felszerelt fokozottan védett kék vércsék jeleit követtük a több ezer kilométeres téli vándorlásuk során. A Földön egyedülálló jelenséget tártunk fel, ezért szeretnénk egy 360 fokos videofelvételen és egy útifilmben is mindenki számára megmutatni ezt a csodát! 

Kék vércsék gyülekeznek Angolában, hogy tavaszi vándorlásukat megkezdjék európai és ázsiai költőterületeik felé.
Fotó: Novák László

A projekt a kék vércsék kutatását és védelmét szolgálja, mert a nyilvánosság bevonásával elérhető, hogy a helyi lakosság ne vadássza tovább tömegesen a máshol védett vércséket, hanem turista látványosságként hozzon bevételt számukra.   

Az expedíció magyar tagjai: Borbáth Péter, Dr. Fehérvári Péter, Lehel Olivér, Novák László, Palatitz Péter, Dr. Pálfi Szabolcs, Solt Szabolcs és Stiller Ákos.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület mintegy 20 évvel ezelőtt hozta létre Kékvércse-védelmi Munkacsoportját. A hazánkban fokozottan védett 500.000 Ft eszmei értékű kék vércse állománya akkor a mélyponton volt, alig érte el a 600 példányt. Az évekig tartó védelmi munkák megkétszerezték az állományt, mára közel 1300 pár költ Magyarországon. 

(Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület)  

search icon