Bemutatták a magyar fejlesztésű VR űrkabint
Bemutatták a magyar fejlesztésű VR űrkabint

A SpaceBuzz-HU, amellyel virtuális űrutazást lehet tenni, a bolygónk törékenységét bemutató oktatási program részeként ingyenesen juthat el a magyar iskolákhoz.

„Célunk, hogy élményszinten hozzuk közelebb a diákokhoz a Földet, illetve a Nemzetközi Űrállomás működését. A SpaceBuzz oktatási programmal a természet- és környezetvédelemre, valamint a természettudományokra, a technológiára, a mérnöki tudományra és a matematikára szeretnénk felhívni a gyerekek figyelmét” – közölte az eseményen Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa.

„Magyarország az elmúlt években sokat tett azért, hogy a hazai űrszektor felzárkózzon a világ élvonalába. Megötszöröztük befizetéseinket az Európai Űrügynökség (ESA) programjaiba, és az érintett magyar szereplők ezeket szinte teljes egészében vissza tudják hozni hazánkba. Az ESA-ban jelenleg 168 regisztrált magyar vállalkozás, kutatóintézet és egyetem van” – hangsúlyozta Ferencz Orsolya. Kitért arra is, hogy a HUNOR Magyar Űrhajós Program keretében magyar kutatóűrhajós juthat fel a Nemzetközi Űrállomásra, a kiválasztott Kapu Tibor tartaléka Cserényi Gyula lesz, ők nemsokára az Egyesült Államokban folytatják a kiképzést.

Zentai István, a SpaceBuzz Hungary Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint, a legkésőbb 2025 első felére, amikor a kiválasztott magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor az űrbe utazhat, megépülhet az a magyar fejlesztésű és gyártású rakéta, amelyben egyszerre tizenkét résztvevő élheti át a VR űrutazás élményét.

„A magyar űrstratégia kiemelt szerepet szán az oktatásnak, az általános iskolától és a középiskolától kezdve a felsőoktatáson, vele összekapcsolódva az iparon keresztül egészen a társadalmi edukációig. A 2019-ben holland példa alapján nálunk indított SpaceBuzz ingyenes, regisztrációhoz kötött oktatási programmal, illetve a szimulációs űrkabinnal a magyarországi és határon túli magyar iskolákat szeretnénk segíteni. Ősztől pedig workshopot indítunk a cégek közép- és felsővezetői számára a fenntarthatósághoz kapcsolódó érzékenyítésről” – sorolta Zentai István. Továbbá bízik abban, hogy az ügy fontosságát magyarországi cégek, alapítványok és magánszemélyek is fel fogják ismerni, és a jelenleginél komolyabb összegekkel fogják támogatni a SpaceBuzzt.

A SpaceBuzz első pilot programja nemzetközi (holland, francia, olasz, magyar) együttműködésben, az Erasmus+ támogatása mellett jött létre, és azóta több mint száz hazai és határon túli iskola több mint 5500 tanulója vett részt benne, illetve több mint kétszáz tanár kapott felkészítést és az oktatáshoz használható tananyagot.

A tudományos élet hazai és külföldi képviselői a Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expón is részt vettek. A rendezvény kiállítási csarnokában online üzleti megbeszélések is zajlottak a külföldi vállalatok és szakmai intézmények, illetve a kiállításon jelen lévő magyar partnerek részvételével. A megbeszélésekbe 50 külföldi cég, illetve intézmény kapcsolódott be Afrika, Ázsia, Közép és Dél-Amerika illetve Európa összesen 32 országából.

(MTI)

Fotó: Canva

search icon